Júniusi inspirációk

Júniusi inspirációk

A nyár a lazulás, a ráérős olvasgatás, a kirándulások ideje. A szabadidő hasznos eltöltéséhez ajánlunk most két könyvet és egy lélegzetelállító úticélt.

Ötletládához ad!

Pannonhalma belilult

Pannonhalmára utazni egy kicsit olyan, mint kicsekkolni az országból. Szépség, minőség, spiritualitás – ez az, ami a bencés birodalom nyújtani tud az utazónak. Egy Pannonhalmán eltöltött nap során érdemes megnézni a belsőépítészetileg megújított monostort, az arborétumot, az Apátsági Major kiállításait, a ravazdi ásványvízpalackozót. A forrás, ahonnan a bencések a vizüket nyerik, nos abból egy történelmi celebritás, Béla király is ivott! Pihentető program ugyanakkor alámerülni az apátság 11 hektáros fűszerkertjében, ahol 6 hektáron csakis levendula terem. Ezt a gyógynövényt ünneplik a Levendula hetek elnevezésű programra látogatók, akik a levendula virágzásában és aratásában gyönyörködhetnek június 26. és július 12. között. Ebben az időszakban naponta várják kézműves foglalkozásokkal a családokat, kreatív kedvű felnőtteket, kicsiket és nagyokat, akik a levendula feldolgozás kulisszái mögé is beleshetnek. S hogy milyen a levendula a tányéron? Az apátság immár 5 éves étterme, a Viator ezekben a napokban beépíti fogásaiba a vegyszermentes gazdálkodásból származó levendulát, ami a közhelyes ételeken túlmutatóan, különleges formában köszön vissza az asztalon. Kár lenne kihagyni!

Viator Étterem – a monostor tövében

Viator Étterem – a monostor tövében

Nagy Káli Könyv

Sosem látott, csodálatos album látott napvilágot Káli címmel, mely a Káli-medencét igyekszik bemutatni grandiózus tájak, házak, enteriőrök, szép szavak és remek hangulatok segítségével. A Nagy Káli Könyv mint önmagában való elegáns tárgy is megállja a helyét, ugyanakkor van egy másik fontos tulajdonsága. Egy olyan, eddig sokak elől rejtett életforma világát mutatja be, amely a mostanáig külföldön kialakult Magyarország-képet is számos ponton árnyalja, gazdagítja.  A szerzők Bojár Iván András és Darabos György kifejezett vágya, hogy az, aki ezt az albumot kézbe veszi, a felfedezés újszerűségét és örömét élje meg. Éppen azt, ami a nekik az elmúlt éveik nyarainak alapérzete volt. A könyv megrendelhető, de innen akár  le is tölthető: http://nagykalikonyv.hu/wp-content/uploads/2015/01/kali_webre_e.pdf

A könyv maga legalább 8 kg

A könyv maga legalább 8 kg

Kertnézőben

A kertnézőben programsorozat angolszász mintára szerveződő mozgalom. A lényege, hogy lehetőséget biztosít olyan Magyarországon lévő magánkertek látogatására, amelyek különlegesek, speciálisak, példaértékűek, de egyébként nem állnak nyitva a nagyközönség előtt csak a mozgalomnak köszönhetően, évente egy-két alkalommal. Olyan rejtett gyöngyszemek ezek, amelyek egy értő kertbarát számára sok tanulsággal szolgálnak, mert kreatív ötletek sokaságát rejtik, mert csodás növénytársulások találhatók bennük, mert egyedi megoldásokra, térkialakításokra hoznak remek példákat. A nagy sikerű mozgalom kertjei immár egy könyvbe sűrítve is kézbe vehetőek. A kiadványban 8 kertnek jutott hely. A színes fotók és leírások segítségével megismerhetjük a kertek sajátosságait, főbb növényeit, a kiültetések, növénytársítások tematikáját. n

8 kert fért bele az első kiadványba

8 kert fért bele az első kiadványba

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Tipp Kellemetlen szagú a fa vágódeszkád? Így varázsold újjá

A fából készült vágódeszkák nemcsak praktikusak, hanem fenntarthatók is, továbbá higiénikus alternatívái a műanyag daraboknak. Mindezek ellenére néha alapos tisztításra szorulnak, máskülönben idővel könnyen kellemetlen szagúak lehetnek. Erre hoztunk egy remek praktikát.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin