Nézd, milyen okos megoldással álmodták újra ezt a Balaton-parti elhagyatott konyhát

Nézd, milyen okos megoldással álmodták újra ezt a Balaton-parti elhagyatott konyhát

Ezúttal a Balaton partjára utazunk egy piszkos falakkal körbevett, sötét, elhagyatott ház konyhájába, mely káprázatos átalakuláson ment keresztül. Ennek történetét ismerhetjük meg első kézből a belső tér megálmodójának, Snell Nórának hála.

Ötletládához ad!

„A házat egy Balaton-parti településen vásárolta megbízóm befektetési céllal – szezonálisan kiadásra szerették volna használni. Az ingatlanon sajnos építése óta nem végeztek állag megóvási munkákat, nagyon el volt hanyagolva minden tekintetben. A plafonokat sötét lambéria takarta, a falak piszkosak voltak, az ablakokon komor rács, és a szocializmusban olyan nagyon kedvelt mintás csempe a fürdőben és a konyhában. A konyhabútor szintén az akkori kor jellegzetes színével és formájával tette még komorabbá a helyiség hangulatát.

Az én megbízásom az ingatlan belső tereinek újragondolása, a design kitalálása és megvalósítása, valamint a berendezés volt, mindezt a funkcionalitás szem előtt tartása mellett. Egy olyan igényes, letisztult és fiatalos nyaralót szerettek volna megbízóim, mely tükrözi a vízparti hangulatot, világos, megfelel a rövidtávú kiadás szabályainak, és minden korosztály talál benne valami vonzót.

ILYEN ELHAGYATOTT VOLT A KONYHA

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát


A felújítás kezdetén sajnos szembesülni kellett azzal, hogy sokkal több dolgot kell javítani, cserélni, mint ahogy az a terveink között szerepelt, így a költségvetést is újra kellett gondolni. Egyértelművé vált, hogy a konyha és a fürdőszoba új burkolataira már nem marad keret. Sok gondolkodás, kutatómunka és mérlegelés után jött az ötlet – a csempe festés ötlete. Tudtuk, hogy ez egy 2-3 évre szóló átmeneti megoldás, de belevágtunk. Szerencsére nagyon jó szakemberekkel dolgozhattunk. A festőnknek volt tapasztalata csempefestésben, így minőségi és igazán látványos munkát kaptunk. Bármennyire is bíztunk a sikerben, még mi is meglepődtünk, hogy milyen szép lett az eredmény.

Behatárolt költségvetésünk miatt a konyha berendezését is újra kellett gondolnunk – az egyik legegyszerűbb IKEA-s konyhabútor családot választottuk. Játszottunk a centiméterekkel, az elemekkel, a színnel és a gépek méretével. Nehezítő tényező volt, hogy egy ilyen rövidtávú kiadásra szánt ingatlannál alapvető elvárások vannak a bérlők számának függvényében. Azaz ebben a csöpp konyhában el kellett férnie egy nagyobb méretű hűtőnek, megfelelő mennyiségű pakoló felületnek, mosogatógépnek, tűzhelynek, mikróhullámú sütőnek és még számos eszköznek úgy, hogy a tér ne tűnjön zsúfoltnak.

ILYEN CSODÁS LETT

Galéria / 3 kép

Megnézem a galériát

A felújítás fél évig tartott és napi szintű kapcsolatban voltunk a tulajdonossal – minden ötletet, gondolatot megbeszéltünk. Mint minden ilyen munkánál, itt is voltak nem várt események, plusz feladatok. Többször kellett újra terveznünk, de a végeredmény magáért beszél. A végső díszítésnél öröm volt látni az arcokat, hogy mindenki mennyire elégedett.”

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Bezárom
Te is szívesen bemutatnád az otthonodat?
Akkor küldj nekünk e-mailt az otthonokesmegoldasok@marquardmedia.hu e-mail címre, amelyben pár mondat és sok szép kép kíséretében bemutatod, hol élsz. A legszebb lakásokat és házakat pedig mi is megmutatjuk weboldalunkon olvasóinknak!
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin