Forrás: Europress

Falfestés házilag! Ezt a 7 hibát ne kövesd el!

Következzen a 7 leggyakoribb hiba, amit a nem szakavatott festők falfestés közben hajlamosak elkövetni otthon.

1. Nem elég a festék! Banális hiba, mégis sokan beleesnek. Fontos, hogy jól kiszámoljuk, hány liter festékre is lesz szükségünk, mert ha menet közben kifogyunk belőle, az több szempontból is kellemetlen. Egyrészt nagyban megakasztja a munkát, ha a festékes ruhából kivetkőzve el kell szaladnunk a boltba. De ami ennél is lényegesebb: ha nem kész árnyalattal dolgozunk, benne van a pakliban, hogy egy hajszállal eltér a második keverés az elsőtől. Itt pedig egy hajszál is sokat jelenthet. Számolj hát “bőkezűen”! Lehet, hogy többször is át kell majd kenned a falakat, és az sem árt, ha marad egy kis tartalék a későbbi hibák kijavítására.

2. Túl híg! Szerencsés esetben a festék dobozán pontos arányokkal irányít minket a gyártó azt illetően, mivel és hogyan hígíthatjuk a festéket. Szerencsétlenebb esetben viszont a saját érzékünkre kell támaszkodnunk. Sokan itt rontják el. Ha ugyanis túl sok vizet öntenek hozzá, azt már nem lehet visszacsinálni, ami miatt biztosan több rétegben kell átkenniük a falakat. Inkább haladj apránként: csak kis adagokat hígíts fel egyszerre, hogy a félre tett sűrű alappal javítani tudj, ha szükséges.

3. Rossz a technika! Az sem mindegy, hol kezded a festést, és merre haladsz vele. A fal közepe csak úgy kínálja magát, de ne csábulj el! Indulj a sarkokból és a fal széléről. És ne vigyél fel túl sok festéket a falra, hiába tűnik úgy, hogy így biztosabb a fedés! Idővel lepereg majd. Inkább kend át a felületet több körben – ügyelve az előírt száradási időre.

Falfestés házilag! Ezt a 7 hibát ne kövesd el!

4. Nem megfelelő a falfelület! Sokan hiszik, hogy a festés ténylegesen csak a festésről szól. Holott ez messze nem így van. Legalább olyan fontos része ennek a fal előkészítése gletteléssel és csiszolással. Ha bármelyiket megspórolod, az garantáltan megbosszulja magát. A frissen festett falon ugyanis még szembetűnőek a falhibák. Ugyanígy tipikus hiba, ha a laza, pergő részeket nem kaparjuk le alaposan a régi felületről.

5. Rossz az eszköz! Ha spórolni is akarsz, ne az ecseten vagy a hengeren tedd! Egy használt eszközben könnyen benne maradhattak az előző festés “színei”, ami elszínezheti a falaidat. Ha legutóbb nem mostad ki őket alaposan hígítóval, akkor inkább menj biztosra, és szerezz be újakat!

6. Összecsapott munka! Azok, akik azt hiszik, hogy a festés egy délutános munka, nagyon tévednek. Az előkészületek már önmagukban is elvihetnek egy napot helyiségenként, ha pedig több körben kell felvinnünk a festéket a tökéletes fedéshez, a száradási idő csak rátesz erre. Ha valaki türelmetlen, és nedves felületre keni fel az újabb réteget, önmagával szúr ki. Az új szín ugyanis idővel garantáltan lepereg majd.

7. Hibás a festék! Nem pusztán a falnak és az eszközöknek, de magának a festéknek is makulátlannak kell lennie. Az előkészületek közben kerülhetnek bele szemcsék, amitől aztán egyenetlen lesz majd a falfelület. Ha pedig nem kevertük el jól a festéket, az csíkos, bordás képet ad. Szánj elegendő időt erre! Dolgozd össze jól a színező anyagot, és ha szükséges, szűrd is át, mielőtt munkához látsz.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.