A mi kockánk története – Elhiszed, hogy ez egy 60 éves Kádár-kocka?

„2014 júliusában a szülőktől kaptuk az 1960-ban épült Kádár-kocka típusú házunkat. Egyik napon édesapám elvitt engem és a férjemet a jelenlegi házunkba, hogy megmutassa nekünk. Ő már többször említette nekem, hogy ez a ház mennyire jó állapotban van, és hogy ezeket a típusú házakat könnyű alakítani, bővíteni is. Mi akkor még nem sok lehetőséget láttunk benne, nem tudtuk, hogy hogyan kellene modernebbé tenni” – idézi fel nekünk az előzményeket Márta, aki korábban több ingatlanban is járt férjével, Dáviddal, de mindig elborzadt a látottakon. Elhanyagolt belső terek, koszos udvarok… „Azokhoz képest a „mi” házunk, igaz, hogy régies volt, de tiszta, és attól függetlenül, hogy nem lakta senki, nem volt benne büdös, dohos szag. Már ekkor tudtuk, hogy ez lesz a miénk.”

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát

Friss házasokként az volt a célunk, hogy minél hamarabb beköltözhessenek. 2014 augusztusában tartották szűk családi körben az esküvőjüket, az arra kapott pénzt pedig a ház felújítására költötték. Ez egy tisztasági meszelésre, burkolatcserére, és egy kandallóra volt elég. Mivel a nappaliban nem volt semmilyen fűtés, utóbbi ezért is volt elengedhetetlen. A ház többi részében konvektorok voltak. A kandallót azonban hangulata és melegsége miatt annyira megszerették, hogy már nem adnák semmiért. 2 hónappal később aztán be is költöztek. „Emlékszem, hogy a beköltözés évében volt olyan ablakunk, amely egy szeggel volt bezárva. Az ablakra vastag sötétítőt raktunk, azzal szigeteltük le. Közben pedig folyamatosan tervezgettük, hogy hogyan újítsuk fel a házat. Nagy hitelt sosem akartunk felvenni, így mindig annyit alakítottunk csak rajta, amennyit éppen vállalni tudtunk” – meséli Márta.

Első körben a nyílászárók cseréje volt a legfontosabb. 2015-ben kicserélték a régi, elavult, száz réteggel lefestett ablakokat modernebb műanyag nyílászárókra. Minél több fényt szerettek volna a lakásba, ezért két ablakot földig érőre cseréltek. Még ebben az évben a tetőcserét is beiktatták. Minél könnyebb tetőszerkezetet szerettek volna. „Egy Ruukki márkájú finn cserepes lemezre esett a választásunk, amely szélsőséges időjárásra lett tervezve. Nyáron mintegy 3 hét alatt elkészült a megálmodott tetőnk.” Szerkezetjavítás történt, a régi gerendák jó állapotban voltak, ezért azok maradtak. Fóliázva, majd lécezve lett a lemez alatt. A munkálatokból a családban mindenki kivette a részét. Ahogy Márta felidézi, az almafa árnyéka alatt festették a léceket a nagy melegben.

Galéria / 5 kép

Megnézem a galériát

Az elkövetkező 3 évben aztán csak kisebb munkálatokat végeztek a házon. Felújították a garázst, és simára lett simítva a ház. Sokáig így állt „szürkén”. 2020-ban aztán eljött a COVID időszak. „Én itthon voltam a lányokkal az iskolabezárás és a GYES ideje alatt, a férjemnek is kevesebb lett a munkája, így több idő maradt a ház körüli munkákra. Elkezdtük újra a tervezgetést. Régóta szerettünk volna egy nagy teraszt, ahová kiülhetünk pihenni. Megterveztük, és a férjem édesapám segítségével megvalósította. A burkoláshoz szakembert fogadtunk, de ez nem ment könnyen. Soknak rengeteg a munkája, van aki megfizethetetlen, és van aki csak ígéri, hogy érkezik (persze ők azok, akik sosem értek ide).”

A terasz elkészülte után aztán eldöntötték, hogy ideje a ház külső állapotán is javítani. Sorra keresték meg a szakembereket, akik többnyire csak hitegettek őket a munkával. Így telt el közel egy hónap. Már majdnem lemondtak arról, hogy valaki elvállalja a felújítást. Az utolsó utáni pillanatban végül a szomszéd városból jött a segítség, és majdnem három hét alatt csodát tettek. házzal. „A külső felújítás kapcsán a férjem szabad kezet adott nekem. Rám bízta a szín, a dekorelemek és a kültéri lámpák kiválasztását is. Annyit tudtunk, hogy szeretnénk dekor elemeket a falakra, és hogy a visszafogott, halvány színeket fogjuk előnyben részesíteni. A terasz burkolata adott volt, az onnan megmaradt burkolóanyagot használtuk fel a ház díszítéséhez. A sarkokra felezett kültéri csempe került.”

Galéria / 8 kép

Megnézem a galériát

Összegzés

Márta és férje legfőbb célja a felújítás előtt a régi kocka jelleg megszüntetése volt. Ezért az első bejáratot megszüntették, a tipikus előtetőt lebontották és a tetőt kihozták. „Utólag visszagondolva nem csinálnék másképpen semmit. Így szeretjük a házat, ahogy van. 6 év telt el, ha bejövök a kapun, még most sem hiszem el, hogy a miénk. Persze készen nem vagyunk, mindig szépítünk valamit, vagy a házat vagy a kertet. Tervben van még egy külön szoba a legkisebb lányunknak, illetve a fürdőszobánk felújítása is. Nem unatkozunk hát a ház körül. De nekünk mindig a jelenlegi állapotában a legszebb.”

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.