6 komoly hiba, amit elkövethetünk konyhafelújítás során

6 komoly hiba, amit elkövethetünk konyhafelújítás során

A konyhafelújítás alapvetően egy jó és izgalmas projekt, azonban pár hiba képes az egész folyamatot leárnyékolni. Átgondolt döntéseket kell hozunk, különben a rengeteg pénz és energia, amit a konyha felújítására fordítottunk, kárba vész. Összegyűjtöttük egy helyre a leggyakoribb komoly hibákat, hogy Te biztosan ne kövesd el őket.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

1. Rossz minőségű bútorok vásárlása

Egy sámli vagy éjjeliszekrény esetében belefér, hogy az olcsóbb, kevésbé jó minőségű darab mellett tegyük le a voksunkat, konyhafelújítás szempontból azonban ez a legnagyobb hibák egyike. Például rengeteg bosszúságot okozhat egy rosszul kiválasztott pult, hiszen dolgozni sem tudunk rajta megfelelően, és csak feleslegesen költötted a pénzt.

2. Kevés tárolóhely kialakítása

A konyhafelújítás során elsősorban az új, szép konyhára gondolunk, és arra, hogy az végre az aktuális ízlésünknek megfelelően néz majd ki. Emiatt pedig háttérbe szorulhatnak fontos szempontok, például a kellő mennyiségű tároló kialakítása. Nem csak a mennyiség fontos a tárolásnál, hanem az is, hogy a hétköznapokban könnyen hozzáférhetők és rendben tarthatók legyenek ezek a helyek.

6 komoly hiba, amit elkövethetünk konyhafelújítás során
Forrás: Getty

3. Túlzsúfoltság

Attól, mert valami a tervek alapján elfér a konyhában, még nem jelenti azt, hogy az a hétköznapi használat során is működni fog. Ez igaz bútorok tekintetében is, de a konyhapultot, polcokat, szekrényeket sem érdemes túl zsúfoltra megcsinálni, mert sok bosszúságot fog okozni a helyhiány. Inkább számoljunk mindig plusz hellyel, mert tuti jól fog jönni minden plusz centi.

4. A „háromszög” elfelejtése

A lakberendezők a konyhai „háromszög” alatt a mosogatót, a sütőt és a hűtőt értik. A profik szerint ezt a háromszöget úgy kell kialakítani, hogy a mindennapos sütés-főzés közben könnyen és gyorsan elérhetők legyenek ezek a pontok.

5. Elhamarkodott tervek

Ha végre lehetőségünk nyílik konyhát felújítani, az izgatottság miatt hajlamosak vagyunk elkapkodni. Ez pedig óriási hiba! A tervekre mindig érdemes aludni néhányat, kikérni minél több hozzáértő véleményét, és az sem utolsó szempont, hogy utána nézzünk minden új szerzeménynek az online hozzászólásokban.

6. Konnektorok és lámpák rossz elhelyezése

A konyhafelújításnál elsődleges szempontnak kell lennie az elektromos hálózatnak ­– beleértve a világítást is. Hiszen minden konyhai eszköz árammal működik, ezért fontos, hogy sok könnyen hozzáférhető konnektorunk legyen. A lámpákat a munkaterületekhez érdemes igazítani, tehát kell egy csillár vagy egy fénysor a pult fölé, valamint egy a sütő-tűzhely fölé.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin