Három olvasónk meséli el tapasztalatait az albérletkeresésről és az albérletben lakásról:
Bence: “Nincs magánéletem, a főbérlő folyton ki-be jár a lakásban!”
Bence a fővárosban bérel lakást, jó helyen, a belvárosban. Elsőre nagyon megfogta az ingatlan, ezért is döntött inkább úgy, hogy még egy darabig nem vesz sajátot, inkább gyűjti a pénzt lakástakarék számlájára. Nem túl pozitív tapasztalatairól számolt be.
“Az egyetem befejezése után ugyan rendelkeztem egy kis tőkével, de inkább még szerettem volna tovább gyűjteni, hogy valóban jó lakásba költözhessek majd. Ezért döntöttem úgy, hogy albérletbe megyek. A keresés maga volt a ‘végtelen történet’, a hirdetések vagy már lejártak , vagy ha még aktuálisan kivehető volt a lakás, akkor a fényképeknek köze sem volt a valósághoz. Majd hosszas keresés után végre rátaláltam a jelenlegi a lakásomra, ami jó helyen volt, közel a munkahelyemhez, és az állapota, felszereltsége is kielégítő volt. Az első hetek sűrű vizitjei után reménykedtem, hogy a tulajdonos idővel majd ritkábban fog bejárni a lakásba, de nem lett kevesebb a látogatások száma. Máig heti 3-4 alkalommal váratlanul és bejelentés nélkül megjelenik a lakásnál, a szomszédokkal beszélget, majd saját kulcsával benyit hozzám. Nagyon kellemetlen helyzetekbe kerültem így. Ha ez nem lett volna elég, elromlott a sütőm, amit 3 hónapig nem volt hajlandó megjavíttatni… Ezért úgy döntöttem, hogy végeztem az albérletekkel! A tőkémhez hitelt is felveszek, és az előtakarékosságomat is kedvezően tudom használni. Végül is a havi költségeim nem lesznek magasabbak, mint az albérlet havi díja… és végre a magam ura lehetek” – meséli bizakodva a fiatal gépészmérnök.
Vivien, az egyedülálló anyuka: “A főbérlők szóba sem állnak velem, amikor meghallják, hogy gyerekkel költöznék.”
Vivien története is egy szomorú példa, a tulajdonosok ugyanis félnek gyerekeseknek kiadni az ingatlant, mert attól tartanak, úgy nem rendelkezhetnek teljeskörűen a lakásuk fölött.
“Mióta egyedülálló anyaként nevelem a kislányomat, a lakhatásunkat kétségek övezik. Hosszú ideig a szüleimnél laktunk, a válásom után a kislányommal együtt visszaköltöztem hozzájuk, de sajnos a faluban, ahol élnek, a kevés és rosszul fizető munkalehetőség miatt nem maradhatunk tovább. Szeretném megadni a kislányomnak mindazt, amit érdemel, a jó iskolát, saját szobát és nyugodt lakókörnyezetet. Mióta azonban elkezdtem albérletet keresni, hihetetlenül sok rosszindulatú emberrel beszéltem, akik rendre rám csapják a telefont, amikor meghallják, hogy egy kisiskolás gyerekkel, egyedülálló nőként költöznék. Szerencsére már kislányom születése óta lakástakarék gyerekeszámlát fizetünk neki, így mire nagykorúvá válik, számára már megoldott lesz a biztos és önálló lakhatás. Már csak addig kell valahogy kihúznunk.”
Karina és Tamás: “Közös otthont szeretnénk, amit úgy alakítunk, ahogy mi szeretnénk, de ez egy albérletben nem kivitelezhető.”
A fiatal pár már évek óta együtt van, és most elhatározták, hogy rossz tapasztalataik után feladják külön bérleményeiket és összeköltöznek.
“Számunkra a legfontosabb az otthon keresésben az, hogy valóban olyat találjunk, ahol közös életünket tervezhetjük, hiszen nemsokára családot is szeretnénk alapítani. Egy olyan albérlet azonban, ami ezeknek a kritériumoknak megfelel, irreálisan drága, és nem rendelkezik személyre szabhatósággal. Volt egy pár hónap, amikor azt gondoltuk, csak az albérlet lehet a megoldás, de a keresés folyamán rájöttünk, hogy nem érdemes az ablakon kidobni azt az összeget, amit saját otthonunkba is fektethetünk. A főbérlők ezen kívül hallani sem akartak arról, hogy például kutyát vigyünk a lakásba, pedig mi ragaszkodunk Fügéhez, akit az egyéves évfordulónkra kaptam Tamástól” – meséli Karina. “Mivel több gyereket szeretnénk, inkább a házépítés mellett döntöttünk, közel a családjainkhoz, és igénybe vesszük az évek óta fizetett lakástakarékunk mellé a Családi Otthonteremtési Kedvezményt is.”
