Van tükör a hálódban? Ezért tüntesd el mielőbb

Van tükör a hálódban? Ezért tüntesd el mielőbb

Számos hálószobában található tükör, annak ellenére, hogy a feng shui szerint egyáltalán nem való oda. Cikkünkből kiderül, hogy miért is jó ötlet máshol helyet keresni neki.

Ötletládához ad!

Tükörmentes háló – Honnan ered ez a teória?

Az ősi kínai tanítás, a feng shui szerint a tükrök nem csak a fényt reflektálják, hanem az energiahordozókat is, így a tükrök elhelyezése rendkívül fontos. A folyosón például különösen hasznosak, hiszen tágítják a teret. Arra azonban figyelnünk kell, hogy a tükör ne legyen szemben a bejárati ajtóval, hiszen úgy kivezetjük a jó energiát az otthonunkból.

Tükör a hálóban – Ront az alvás minőségén

A hálószobában pihenni és kikapcsolódni szeretnénk, ezt azonban nagyban megnehezítik a tükör körül keringő energiák, melyek még az alvásunk minőségén is jelentősen rontanak. Ezen kívül azt a tényt sem szabad elfelejtenünk, hogy a tükrök hátulján zömében egy fémes felület van, ami vezeti az áramot, illetve az elektromos és mágneses mezőket. Ennek következtében megnőhet a sugárterhelés, ami izzadáshoz, nyugtalansághoz és alvászavarokhoz vezethet. Amennyiben mindezek ellenére nem akarunk lemondani a tükrünkről, akkor legalább helyezzük el úgy, hogy az ágyban fekve ne lássuk magunkat benne, vagy estére takarjuk le egy kendővel.

Tükörmentes hálószoba

Tudományosan nincsenek alátámasztva a hálószobai tükrök negatív hatásai, így érdemes egy próbát tenni! Egy hétig teszteljük magunkat: vigyük ki a tükröt a hálóból, és figyeljük meg, hogy pihentetőbb-e az alvásunk, ritkábban ébredünk-e fel az éjszaka közepén, illetve könnyebben alszunk-e el. Amennyiben nem tapasztalunk pozitív változást, akkor nyugodtan tegyük vissza a szobába.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp 5 teendő, amit iktass be, mielőtt elutazol nyaralni

Egy nyaralás előtti készülődés jóval többet takar, mint a csomagolás. A házunk biztonsága mindennél fontosabb, ezért érdemes olyan óvintézkedéseket megtenni ilyenkor, ami nem csak a kéretlen betolakodókat tartja távol, de a baleseteket is. Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb tennivalót a gondtalan nyaralás jegyében:

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin