Forrás: Getty

Unalmas üres falak? Így dekorálj, hogy izgalmasabbá váljon a lakásod

Megfelelő falszín

Egy szép falszín minden szobát stílusosabbá varázsol. Ha azonban nem mered az összes falat egy izgalmasabb színnel lefesteni, akkor válassz ki egy falat. A megfelelő árnyalat megtalálása során természetesen a saját ízlésedre és érzésedre hagyatkozz, hiszen neked kell majd együtt élned a választásoddal. Az olyan semleges színek, mint a bézs, a szürke vagy a krém minden lakásban jól mutatnak, de a merészebbek nyugodtan kipróbálhatják a pirosat, sötétzöldet vagy sötétkéket.

Tapéta

A motívumos tapéták már évek óta a fénykorukat élik, ami teljesen érthető, hiszen rendkívül mutatósak! A tapéták alkalmazását azoknak javasoljuk, akiknek a sima falszín is unalmas, és valami vadabb megoldásra vágynak. Jelenleg a dzsungelmotívumok rendkívül trendik.

Képkeretek

A képeket a legtöbben eddig is a falra akasztották, nem a komódon helyezték el, de mostantól ne a megszokott módon tegyük ezt meg! Készítsünk inkább egy vagy több galériafalat! A kreativitásnak semmi sem szabhat határt: a képeket tehetjük klasszikusan egymás mellé, de akár össze-vissza is. A képkeretek mérete, színe és stílusa is lehet eltérő.

Fényfüzér

Fényfüzérekkel nem csak karácsonykor díszíthetjük az otthonunkat, hiszen kár lenne az év többi részében lemondani arról a meghitt hangulatról, amit ezzel a világítással el tudunk érni. Ezeket bárhova tehetjük, még akár a galériafalat is tovább díszíthetjük egy fényfüzérrel.

https://www.instagram.com/p/B3wEr8JgDTY/

Kiegészítők

A falra nem csak képeket akaszthatunk, hanem más típusú kiegészítőket is. Tegyünk fel egy tükröt, szereljünk fel egy polcot, amire aztán bármilyen kicsi dekorációs elemet el tudunk helyezni, ezáltal érdekesebbé varázsolva a falat és a szobát.

Divat kiegészítők

A kedvenc kalapunkat miért tartanánk a szekrényben, ha a falat is díszítheti? Sőt mi több, a hosszabb nyakláncok is fantasztikusan mutathatnak a falon. Válasszunk valamit a gardróbból, majd ezeket akasszuk stílusos kampókra vagy szögekre.

Fali panelek

Ha a fal festéséhez és tapétázásához sincs kedvünk, akkor mit szólnánk a fali panelekhez? Ezek a fából készült panelek meghitté és rendkívül kényelmessé varázsolják az adott szobát. Annak érdekében, hogy a végeredmény ne legyen túl rusztikus, a berendezés többi része legyen minimalista, skandináv vagy elegáns stílusú.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.