SOHA ne öntsd ki az uborka levét! – 5 praktikus tipp, mire használhatod

SOHA ne öntsd ki az uborka levét! – 5 praktikus tipp, mire használhatod

Amikor elfogy az üvegből az ecetes uborka, akkor a leve a legtöbb esetben a lefolyóba kerül, pedig több lehetőség is van annak felhasználására. Erre hoztunk 5 példát.

Ötletládához ad!

#1 – Gaz ellen

Jó hír, hogy nem kell azonnal vegyszerekhez nyúlnunk, ha meg szeretnénk szabadulni a gaztól, ugyanis az uborkalé is teljes mértékben megfelel erre a célra. Ezzel a biogyomirtóval szembe szállhatunk a gazzal, és nagy valószínűséggel mi fogunk nyertesként kijönni ebből a csatából. Ehhez öntsük az uborkavizet egy szórófejes palackba, és spricceljük le vele a gazt, ami a só és az ecet hatására el fog rohadni.

#2 – Táp

Míg az uborkalé képes elpusztítani a gazt, addig más növényekre épp ellenkezőleg hat, azaz erősíti azokat. Ide tartozik például a liliom, a csillagfürt és a kankalin. Utóbbiakat néha nyugodtan locsoljuk meg egy kevés uborkavízzel, így sokkal szebbek lesznek.

#3 – Vízforraló vízkőtelenítése

Amikor vízköves lesz a vízforralónk, akkor zömében ecetet szoktunk segítségül hívni, pedig az uborkalé hasonlóan hatékony. Utóbbit eleinte szűrjük át, majd egyszerűen öntsük bele a vízforralóba, és hagyjuk hatni. Ez a trükk természetesen más vízköves készülékeknél is alkalmazható, így többé nem kell speciális vegyszereket öntenünk a gépekbe.

#4 – Réz tisztítása

A rézből készült tárgyak az idő múlásával már nem olyan szépek, mint újkorukban. Ilyenkor alapos tisztításnak kell alávetnünk ezeket. Erre a célra is tökéletesen megfelel az uborkalé, amitől ismét szép fényes lesz a felületük. Ehhez kenjük szét az uborkalevet az eszközökön, hagyjuk hatni, és végül alaposan dörzsöljük szárazra ezeket.

#5 – Tartósítás

Az uborkalé alapvetően arra lett kitalálva, hogy ízesítse és tartósítsa az uborkákat. Ezt természetesen más élelmiszereknél is alkalmazhatjuk – például a hagyma, a fokhagyma vagy a főtt tojás esetében. Ennek a módszernek köszönhetően még az ízük is sokkal különlegesebb lesz. Az előbb felsoroltakon kívül a konzerv zöldségek is tovább elállnak az uborkalének hála, így bátran használjuk babnál, lencsénél, kukoricánál, paprikánál stb.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp Nem nő az anyósnyelved? Ezek a gyakori hibák lehetnek a háttérben

Az anyósnyelv (Sansevieria) nagyon népszerű szobanövény, amit könnyű gondozásának és a levegőt tisztító tulajdonságainak köszönhet. Azonban néha előfordul, hogy az egyébként gyorsan növekedő levelek stagnálnak, rosszabb esetben sárgulnak is. Összeszedtük a leggyakoribb gondozási hibákat:

Tipp Napelemes cserép – Máris megérkezett a hagyományos napelem utódja?

Mostanában már nem lehet úgy végig sétálni az utcán, hogy ne tűnjön fel legalább egy napelemmel felszerelt háztető. Egyelőre ritkábban ugyan, de találkozhatunk már ennek tovább gondolt változatával, a napelemes cseréppel is.

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin