Ruhásszekrény rendszerezése – Ezekkel a tippekkel pikk-pakk végzel

Ruhásszekrény rendszerezése – Ezekkel a tippekkel pikk-pakk végzel

Káosz uralkodik a szekrényedben, de tenni szeretnél valamit ellene? Ebben az esetben fogadd meg az alábbi tippjeinket, és garantált a siker!

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

#1 – Régi ruhák kipakolása

Fogadjunk, hogy van pár olyan ruhadarabod, aminek a létezéséről már teljesen megfeledkeztél! Épp ezért annyira fontos, hogy néha kipakold a szekrényt, és felfrissítsd az emlékezeted. Nem csupán rég elfeledett darabokra találhatsz rá, hanem ismét pontosan át fogod látni, hogy milyen ruháid vannak, vagy épp mire van szükséged. A kipakolás során két kupacot készíts: az egyikbe kerüljenek azok, amiket még biztosan fogsz hordani, míg a másikba azok, amiktől meg szeretnél szabadulni.

Ezzel már meg is tetted az első lépést a szekrényed rendszerezéséhez. Ha pedig már üres a szekrény, akkor alaposan takarítsd ki, és szépen összehajtva tedd vissza a ruhákat.

A kiszanált darabokat természetesen ne a kukába dobd, hanem adományozd el, így azok új esélyt kapnak, és biztosan boldoggá teszel velük valakit.

#2 – Minél több vállfa, annál jobb

Ha több helyre van szükséged, akkor a ruhák kiválogatásán kívül a vállfák használata lesz a segítségedre. Utóbbinak köszönhetően rendszerezettebb hatása lesz a szekrényednek, továbbá sokkal átláthatóbb lesz.

Tipp: Ugyanolyan vállfákat használj, hiszen így tovább fokozhatod a rendszerezett hatást.

#3 – Fiókok praktikus használata

A fiókok belső világára nem épp a rendszerezettség jellemző, hiszen a legtöbben csak beledobálják például a zoknikat. Ennek azonban mostantól vége! A legjobb, ha speciális rendszerezőket hívsz segítségül, amiknek köszönhetően tökéletesen el tudod határolni a zoknikat a fehérneműktől.

#4 – Minden apró rés kihasználása

Akinek sok ruhája van, annak sok helyre van szüksége – vagy pár trükkös megoldásra. Utóbbiak közé tartoznak például a különféle akasztók és felakasztható kosárkák, melyekkel a legapróbb réseket is ki tudod használni. Ezeket nem csupán a szekrényedben használhatod, hanem akár a folyosón is.

#5 – Kiegészítők rendszerezése

Ékszerek, nyakkendők, sálak és rengeteg apró csecsebecse – ezeknek nem könnyű megtalálni az ideális helyet, de ha ez nincs meg, biztosan eluralkodik a káosz. Annak érdekében, hogy mindig megtaláld a kedvenc fülbevalódat vagy nyakkendőt, szerezz be speciális rendszerezőket, melyekben csoportosítva tudod elpakolni ezeket.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp A teregetés legjobb időpontja – Így sokkal gyorsabban fognak száradni a ruhák

Akinek nincs szárítógépe, annak ősszel és télen igencsak nagy kihívás a teregetés, hiszen a frissen mosott ruhák sokkal lassabban száradnak mint tavasszal vagy nyáron. Cikkünkben eláruljuk, hogy mikor érdemes mosni annak érdekében, hogy a hidegebb évszakokban minél gyorsabban száradjanak meg a ruhák.

Tipp Így segítsz a kertedbe költözött madarakon a hidegebb hónapokban

Rendszeresen eteted a madarakat? Mutatjuk, mit tudsz tenni értük a leghidegebb hónapok alatt.

Tipp 2022 legszebb konyhai trendjei

Minden év új trendeket hoz magával, így 2022 is. Ha kíváncsi vagy, hogy idén mik lesznek a konyhatrendek, akkor görgess lejjebb!

Tipp Csokifoltok eltávolítása – Ezekkel a praktikákkal biztosan sikerül!

Legyünk őszinték! A csokifoltok nem csak a gyerekes családoknál jelentenek problémát, hiszen a felnőttek is előszeretettel esznek csokoládét – ahogy ők is könnyedén összekenhetik a ruhájukat. Cikkünkben megosztunk pár szuper trükköt, melyeknek hála hamar eltüntethetjük ennek nyomait.

Tipp 2022-ben ez a 3 lakberendezési trend fog mindenhonnan visszaköszönni

Egy biztos: 2022-ben a kényelem áll a középpontban, így minden trend ennek lesz alárendelve. Következzen 3 olyan, ami mellett nem fogunk tudni elmenni.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin