Forrás: Getty

1. Foltok előkezelése
Miután levetted a párnahuzatot, először is át kell nézned magát a párnát, hogy van-e rajta bármilyen folt vagy elszíneződése. Ha ilyet találsz, kezeld azt mosás előtt egy kevés tisztítószerrel, így a mosógépbe már úgy kerül a párna, hogy könnyen fel tud oldódni a szennyeződés.
2. Két párna a mosógépben
Ha nem szeretnéd, hogy a mosógéped nagyon hangos legyen, valamint össze-vissza ugráljon, akkor egyszerre két darab párnát rakj bele. A két párna ki fogja egyensúlyozni egymást, így a mosógépnek is könnyebb dolga lesz a program során. A két párna ráadásul sokat „ütközik” egymással, így a bennük lévő töltet sem fog annyira összecsomósodni.
3. Kevés mosószer, sok öblítés
A párnát inkább a mosáshoz használt víz melegsége fogja tisztítani, nem pedig a mosószer, így abból a lehető legkevesebbet használj. Ha sokat töltesz a mosógépbe, akkor van rá esély, hogy nem fog teljesen kijönni az anyagból, ami irritációt okozhat, főleg az arcbőröd. A kevés mosószer mellett is érdemes elindítani egy extra öblítés ciklust is, így biztosan teljesen tiszta lesz a párna a mosás végére.
4. Szárítógép mosólabdákkal
Most jön a legnagyobb trükk, ez pedig a mosólabdákkal történő szárítás. Már a két párna együttes mosása is segített a töltet csomósodása ellen, de a szárítóba helyezett mosó- vagy teniszlabdák biztosítják azt, hogy a párna nem csak tiszta, hanem pihe-puha is lesz a mosás végeztével.
5. Szárítás, ameddig nincs kész
Az első kör szárítás után nyomkodd meg pár helyen a párnát, ezzel ellenőrizve, hogy biztosan teljesen megszáradt-e. Ha valahol még nedves, akkor menjen be egy újabb 30 percre a szárítóba. Addig ismételd meg ezt a folyamatot, ameddig nem lesz teljesen száraz a párna, a nedves anyag ugyanis könnyen penészedést okozhat, amire az ágy az egyik legrosszabb hely.