Forrás: Getty

Így tüntesd el a penészt a falról – Ezekre figyelj oda!

Leginkább a sarkokban vagy az ablakok közelében – ahol a kondenzvíz miatt nedvesebb a levegő –  telepednek meg szívesen a penészspórák. Ezeken kívül a hideg külső falak is veszélyeztetettek, főleg ott, ahol nem tud jól keringeni a levegő, például szekrények mögött. A penész leginkább télen szaporodik el otthonunkban, de nyáron is fokozottan kell figyelnünk rá, hiszen ha meleg és párás a levegő, akkor szintén pikk-pakk megjelenhetnek penészfoltok.

Penész eltávolítása

A kisebb penészfoltokat távolítsuk el alkohollal, míg a – fél négyzetméternél – nagyobb területekhez inkább hívjunk szakembert, hiszen ilyen esetben a kiváltó okot is meg kell szüntetni. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a penészgátló festékek csak részben nyújtanak segítséget.

Penész eltávolítása saját kezűleg

Amennyiben kicsik a penészfoltok, akkor azokat mi magunk is eltüntethetjük, például alkohollal vagy speciális penészeltávolító készítményekkel. Ez azonban a legtöbb esetben nem elegendő, ugyanis ha már a tapéta vagy a fal is penészes, akkor ilyen egyszerűen nem tudunk megszabadulni tőle. Ebben az esetben a penész megtelepszik a porózus vakolatban, azaz már rendkívül mélyen van, amiből adódóan az ilyen készítményekkel nem lehet teljes mértékben felszámolni a spórákat.

Figyelem: Ha saját kezűleg távolítjuk el a penészt, akkor mindig figyeljünk a megfelelő biztonsági intézkedésekre, azaz viseljünk védőkesztyűt és maszkot. Ezen kívül alaposan szellőztessünk, hogy a mérgező anyagok és a penészspórák minél előbb távozzanak a helyiségből. Végül alaposan takarítsuk ki a szobát, hogy megakadályozzuk a penész elszaporodását.

Házi praktikák vagy gombaölők?

A vegyszereket abban az esetben mellőzhetjük, ha felszámoltuk a kiváltó okokat, ugyanis ekkor már teljesen elegendők az olyan készítmények, mint például az alkohol. A gombaölők használata során fokozottan kell figyelnünk, ugyanis ezek a penészfoltok kezelése után is megmaradnak a levegőben, ezáltal károsíthatják az ott élők egészségét.

Penész eltávolítása alkohollal

A kisebb penészfoltok eltávolításához áztassunk be egy pamutrongyot legalább 70 százalékos alkoholba. Ezután enyhe nyomással vigyük fel az alkoholt az érintett területre, majd ha megszáradt, akkor többször is ismételjük meg a kezelést. Arra figyeljünk, hogy a penészspórákat ne kenjük szét, a használt rongyot pedig dobjuk ki.

Penész eltávolítása ecettel – TILOS!

Tény, hogy az ecet sok esetben rendkívül hasznos, azonban a penész eltávolítása során tilos használni, ugyanis számos építőanyag, főleg a mész, semlegesíti, továbbá olyan szerves anyagok jutnak a felületre, melyek akár segíthetik is a penészspórák elszaporodását.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.