Gyógyító takarítás! 30 feladat a ház körül, ami jót tesz a lelkünknek

Gyógyító takarítás! 30 feladat a ház körül, ami jót tesz a lelkünknek

Bármennyire is meglepő, az emberek egy része bizonyos házimunkákat kifejezetten relaxálónak talál. Közben ki tudja kapcsolni az agyát, el tudja engedni a mindennapok problémáit, és arra tud koncentrálni, hogy valami hasznosat tesz. Valamit, aminek rövid időn belül meg is lesz a látszata.

Ötletládához ad!

A takarítás jót tesz a lelkünknek. Legalábbis erre jutottak brit kutatók, akik azt vizsgálták, hogyan hatnak az ember közérzetére a különböző ház körüli feladatok. Persze, a brit kutatók mindent és annak az ellenkezőjét is bebizonyították már, de ha jobban belegondolunk, ebben azért lehet némi igazság.

Az eredmények mindenesetre azt mutatták, hogy ötből négy ember a rendetlenséget komoly stresszfaktornak tartja, a megkérdezettek 63 százaléka pedig nem érzi addig jól magát a bőrében, míg a dolgok nem kerülnek az eredeti helyükre a lakásban.

Mindehhez vegyük hozzá, hogy a ház körüli teendők bizony szerves részei életünknek. Legyen szó akár a felhalmozódott papírok átválogatásáról, akár a könyvek és DVD-k rendszerezéséről, egy átlagos felnőtt három és fél órát tölt hetente – azaz közel nyolc napot évente – azzal, hogy rendet tegyen a közvetlen életkörnyezetében. Ez bizony több, mint amit a legtöbben a hobbinkra szánunk…

Mindezek tükrében összeszedtük, szerintünk melyek a legnyugtatóbb házimunkák – hogy ha már csinálni kell valamit, csináljunk olyat, amitől kicsit jobb a kedvünk. Íme, a mi 30-as listánk!

30. Kipakolni a mosogatógépet
29. Kitakarítani a garázst
28. ABC sorba rendezni a DVD-ket
27. Kialakítani egy szortírozó rendszert a postán érkezett leveleknek
26. ABC sorba rendezni a könyveket a nappaliban
25. A serpenyőket méret szerint sorba rendezni
24. A gardróbot színek szerint újrarendezni
23. Rendbe rakni a fontosabb dokumentumokat tartalmazó mappát
22. Kitakarítani az autót
21. Megmosni az autót

Gyógyító takarítás! 30 feladat a ház körül, ami jót tesz a lelkünknek

20. A CD-ket ABC sorba rendezni
19. Megtölteni a mosógépet
18. Rendbe tenni az íróasztalt
17. Felcímkézni az irattartó mappákat
16. Elpakolni a kivasalt ruhákat
15. Kivasalni a frissen mosott ingeket
14. Összeszedni azokat a dokumentumokat, melyeknek a munkahelyen a helyük, és bevinni őket oda
13. Beírni a fontos dátumokat a naptárba
12. Letörölgetni a munkafelületeket a konyhában
11. Lenyírni a füvet

10. Letörölgetni a polcokat
9. Kitakarítani a fürdőt
8. Elmosogatni
7. Beágyazni
6. Rendet rakni a szekrényekben
5. Kimosni a függönyöket
4. Felporszívózni
3. Kiteregetni a frissen mosott ruhákat
2. Összeállítani a teendők listáját
1. Kihúzni dolgokat a teendők listájáról

>>>Ti melyik ház körül feladatot találjátok a leginkább nyugtatónak?<<<

Forrás: idealhome.co.uk

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin