Ezért csukd be MINDIG a hálószobád éjszaka

Ezért csukd be MINDIG a hálószobád éjszaka

Az emberek több mint a fele nem csukja be este a hálószoba ajtaját, ami azonban komoly veszélyt jelenthet az egészségükre nézve.

Ötletládához ad!

Rengeteg oka lehet annak, ha valaki nyitott ajtónál alszik: jobban hallja a gyerekeket, ki és be tud mászkálni a háziállat stb. Az emberek kb. 60 százaléka ilyen és ezekhez hasonló okokból nem csukja be az ajtót, annak ellenére, hogy ez akár az életébe is kerülhet.

Az FSRI, ami egy biztonsági kutatásokkal foglalkozó intézmény, Amerikában készített egy tanulmányt, aminek nagyon érdekes végeredménye lett. A kutatás során ugyanis kiderült, hogy a legtöbb ember úgy véli, hogy rendkívül biztonságos nyitott ajtónál aludni. Ennek azonban épp az ellentéte igaz, ugyanis tűz esetén egy becsukott ajtó akár életet is menthet. A zárt ajtó nem csupán lelassíthatja a tűz és a mérgező gázok terjedését, hanem javíthatja a szoba oxigéntartalmát, továbbá csökkentheti a hőmérsékletet.

Tűz esetén csak pár percünk van menekülni

Az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent a menekülési idő. Míg régen 17 percünk volt kijutni az épületből, addig manapság ez kb. 3 perc. Ennek oka, hogy egyre több műanyag található az otthonokban, illetve egyre több jól éghető anyagot használnak építkezéskor. Az a tény is a tűz terjedésének kedvez, hogy az utóbbi években a nyitott terek kerültek előtérbe.

Az Amerikában végzett kutatás során arra jutottak a szakemberek, hogy a becsukott ajtó ténylegesen megmentheti az életünket, így azt javasolják, hogy a gyerekszoba ajtaja is mindig legyen bezárva. Tény, hogy ez a legtöbb szülő számára nagyon furcsa, hiszen ösztönösen úgy gondoljuk, hogy a nyitott ajtó biztonságosabb, ennek ellenére inkább bízzunk a szakemberek véleményében, hiszen így sokkal nagyobb az esélyünk a kimenekülésre egy esetleges tűz esetén.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Ezeket az egyszerű, de jópofa díszeket akár kisgyerekekkel is elkészíthetjük

A rossz időben állandóan otthon unatkoznak a gyerekek? Esetleg szereted kézzel készített díszekkel dekorálni a karácsonyfát? A legjobb helyen jársz!

Tipp Neked készítettem VII. – Rozmaringvíz mindössze 5 lépésben

Nem biztos, hogy a legcsillogóbb a legjobb, és nem csak vagyonokért lehet szívhez szóló ajándékot adni. Szóljon az idei karácsony a valódi törődésről! Ebben szeretnénk most segíteni. Az adventi időszakban sorra hozunk olyan ajándékötleteket, amit odahaza, minimális kiadással, de annál nagyon szeretettel mi magunk is életre kelthetünk. Neked készítettem – szeretettel.

Stílus Tegyük tisztába! Ez a különbség a modern és a kortárs lakásbelső között

Sokan talán azt sem veszik észre, hogy két külön stílusvilágról van szó. Akik igen, azok sem biztos, hogy meg tudják ragadni a kettő közötti különbség lényegét. Pedig van differencia. Most el is magyarázzuk, mi.

Tipp A profik szerint ez az 5 meglepő dekortrend fogja uralni idén az ünnepeket

Az utóbbi pár év lakberendezési trendjeit nagy mértékben befolyásolta a minimalizmus, a természetközeliség és a fenntarthatóság. Ezek az irányok pedig az ünnepek során is középpontban voltak. Azonban a profik szerint megcsapott minket a változás szele, és a nagyon letisztult és nagyon természetes karácsony trendje leáldozóban van. Lássuk, idén milyen divatos dekorációkra számíthatunk:

Tipp A karácsonyi listák listája – Készülj rendezetten a stresszmentes ünnepek érdekében

Igen, jól olvastad, ebben a cikkben egy listát hoztunk a készítendő karácsonyi listákról. Miért? Mert a karácsonyra sosem lehet eleget készülni. És most nem a hatfogásos menükről és drága ajándékokról beszélünk, hanem mindennek a megtervezéséről. A listák általi tervezés a stresszmentes ünnepek kulcsa, listákkal garantáltan mindennel időben végzünk. Nézzük is, milyen listákat érdemes készíteni karácsonyra készülődve.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin