Forrás: Europress

10 dolog, amire minden apró lakásnak szüksége van

1. Több lépcsős asztal

Három az egyben, ez a szép, egy több elemű, “összetolható” asztalban. Egyrészt jópofa, másrészt pedig – és ez utóbbi a lényeges – hasznos. Ha nagyobb felületre van szükséged, vagy a vártnál több vendég érkezik hozzád, plusz felületként, a kisebbek számára pedig izgalmas ülőhelyként is tekinthetsz rá.

2. Puffok

Ha nem hiszel a puffokban, akkor nem éreztél még rá a sokoldalúságukra. Egy jó puff kényelméről ismerszik meg, ülhetünk rá bátran. De egy fáradt nap után egyszerűen odatoljuk a karosszék elé, és már kész is a lábtartónk. Máskor tegyük magunk mellé a kanapé sarkához, még kis asztalkának is beillik. És a legjobb benne, hogy akár a dohányzóasztal alatt is tárolhatod.

3. Lebegő polc

A lebegő polc a tökéletes megoldás, ha több helyre van szükséged. És az már csak a kreativitásodon múlik, hogy hova szereled fel. Az ágy mellett például lehet belőle éjjeliszekrény. 

4. Nagy tükrök

Ha nem bonthatod ki a falat, akkor akassz rá nagy tükröket. Egyrészt fényesebb lesz tőle a szoba, de ami egy kis lakásban még fontosabb: magadat és vendégeidet is becsaphatod vele, hisz jóval nagyobbnak érződik majd a tér.

5. Függő tároló

A függő tárolókat nem arra találták ki, hogy dekorálják a teret. Viszont hasznuk elvitathatatlan, így ha nem is a bejárati ajtónkkal szemben találsz neki helyet, egy eldugott sarokban csendben is sokat segíthetnek.

6. Kosarak

Legyen a szekrényed kisebb vagy nagyobb, kosarakra biztosan szükség van, hogy megteremtsd és fenntartsd az oly érzékeny rendet.

7. Guruló kiskocsi

Egy igazi aranybánya. Sokakban ott van az ellenérzés, mondván egy zsúrkocsi olyan, mint egy négykerekű apró kocsma. De álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk csak bele, mi van, ha például „utazó kávézót” csinálunk belőle? Lefőzzük a frissítőt, és egyszerűen betoljuk a nappaliba. Sokkal egyszerűbb így szervírozni. Aztán amikor már nem kell, egy mozdulattal félreállítjuk az útból – például az egyik sarokba.

8. Csinos dobozkák

Hogy rendezettnek tűnjön környezeted, ahhoz – ugyebár – rendet kell tartanod benne. A kosarak mellett a szép, mutatós dobozok jelenthetnek még utat ehhez. Ezeket ráadásul a szekrénybe sem kell elrejtened. Simán csak egymásra pakolhatod őket a fal mellett.

9. Ágy alatti tároló

Az ágy alatti terület valódi érték – például, ha a szezonális ruhák tárolásáról van szó. Méretre szabott dobozok és zsákok kaphatók erre a célra. Ha kis lakásban élsz, feltétlenül szerezz be egyet!

10. Vékony vállfa

Utolsó tippünk pedig a ruhákhoz kapcsolódik. Apróság (szó szerint), mégis sokat jelenthet. Ha vékonyabb vállfákon tartod ruháidat a szekrényben, több mindent tudsz majd akasztva tárolni – értékes helyeket felszabadítva ezzel a “hajtogatós” polcon.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.