Forrás: Getty

Ki ne emlékezne a Micsoda nő című film jelenetére, amikor Julia Robertsnek próbálja elmagyarázni a hotel menedzsere, hogy melyik evőeszköz mire való?! Induljunk ki mi is ebből, és vegyük sorra a teríték minden egyes elemét.
Evőeszközök
A terítésnél egyetlen nagyon fontos és egyben hasznos szabályt kell követni: mindig kívülről haladjunk befelé, illetve felülről lefelé, a fogások sorrendjének megfelelően. Ez azt jelenti, hogy ha leves az előétel, akkor annak az ahhoz való kanálnak a jobb oldalon kívül van a helye, a kés mellett. Utóbbi éle pedig a tányér felé mutat. A villa helye baloldalon van. Ha mindenből kettő van, akkor a kisebb salátás villa bal oldalon kívül van, a kicsi kés pedig a nagy kés és a kanál között. A süteményes villa a tányér fölött helyezkedik el, méghozzá úgy, hogy a nyele balra mutat, a desszertkanál pedig a villa fölött található úgy, hogy a nyele jobbra mutat.

Tányérok
A főételnek szánt tányérra kell rátenni az előételes és a leveses tányért. Ezek mellett, a baloldalon található egy kistányér a vajnak, ezen fekszik a vajazó kés. A legnagyobb tányér alá akár kerülhet egy alátét is.
Poharak
A klasszikus terítésnél minden pohár egy vonalat képez. A vizes pohár a tányér jobb felső oldalán helyezkedik el, és ez az étkezés alatt is ottmarad. A boros poharakat utólag is az asztalra lehet tenni, amennyiben szükség van azokra. Utóbbiak a tányér bal felső oldalán helyezkednek el, méghozzá egy kicsit eltolva egymástól. A fehérboros pohár a főétkezéshez szükséges kés felett található. Ettől 45 fokra helyezkedik el vörösboros pohár, méghozzá a fehérboros fölött. Amennyiben desszertbort is tervezünk felszolgálni, akkor az ahhoz való pohár a vörösboros fölött helyezkedik el, méghozzá egy kicsit balra eltolva.
Szalvéták
Az anyagból készült szalvéták nagyon elegánsak, továbbá a legkülönlegesebb formákat lehet belőlük hajtogatni, ezért az ünnepi terítékhez bátran használjuk őket. Természetesen felcsavarva is remekül mutatnak, főleg egy szalvétagyűrűvel díszítve. A szalvétát betehetjük legfelső tányérba, de akár a bal oldalon elhelyezett evőeszközök mellé is.