Forrás: Europress

Különleges húsvéti tojás dekorációk kezdőknek és haladóknak

A húsvéti tojás dekorációk elkészítésének, kihelyezésének és ajándékozásának népszerűsége gyakorlatilag a középkor óta töretlen. A tojást kezdetektől fogva a világmindenség és a teremtés szimbólumának tartják, a húsvéthoz pedig a feltámadás, újjászületés fogalmán keresztül kapcsolódott évszázadokkal ezelőtt. A tojás dekorálásának és elhelyezésének első emlékei még az ókori Egyiptomból származnak, és húsvéthoz való szoros kötődésének több jelentős indoka is van. Egyrészt az, hogy a tojás a böjti időszak alatt tiltott ételnek számított, így a feltámadás ünnepére tetemes mennyiség halmozódott fel belőle. Másrészt pedig a húsvéti tojások és tojás dekorációk a helyi népszokások alapját képezték. A tojáskoccintás, tojásgörgetés, sőt még a tojásőrzés is a húsvét körüli játékok elengedhetetlen részei voltak.

Mit is kezdjünk tehát a 21. században a húsvéti tojás dekorációk tematikájával? A legtöbben valószínűleg sem őrizni, sem görgetni nem fogjuk, ettől függetlenül bizonyára szívesen dekoráljuk velük otthonunkat, vagy adjuk oda a locsolkodásra érkező lelkes barátoknak, rokonoknak. Elsőként azt kell eldöntenünk, hogy szeretnénk-e kifújni a tojás belsejét, vagy inkább főtt állapotában dekorálnánk. Az előbbi jóval hosszabb eltarthatóságot jelent, míg az utóbbi jóval könnyebben megmunkálható, díszíthető. Akárhogy is, rengeteg dekorációs metódust alkalmazhatunk ízlésünknek, valamint rendeltetésnek megfelelően. Lássuk hát, melyek a legnépszerűbb húsvéti tojás dekorációk napjainkban.

Különleges húsvéti tojás dekorációk kezdőknek és haladóknak

Örök klasszikus a tojás héjának növényi mintával, apró virágokkal történő díszítése. Ehhez nincs szükségünk másra, csakis egy kis gézlapra, amellyel a növénymintát rögzíthetjük, illetve festékre. A növényekkel dekorált tojásokat lógassuk be a festékbe, és voilá! Már kész is a természetes hatású növényi minta a húsvéti tojásunkon. Amennyiben inkább valamilyen nonfiguratív motívum mellett tennénk le a voksunkat húsvéti tojás dekorációk tekintetében, úgy még több lehetőségünk adódik. Válasszunk teljesen fehér tojásokat, így az alapszínen nem is kell tovább dolgoznunk. Vásároljunk vékony ecsetet és némi színes akrilfestéket, helyezzük egy tartóba az előzetesen megfőzött tojásokat, majd magasról csepegtessük rájuk a színes festéket. Igazi kortárs művészeknek érezhetjük magunkat a művelet közben!

Bizonyára sokunknak meglepetést okozhat, hogy egy szimpla konyhai törlőkendővel milyen csodákra lehetünk képesek, ha húsvéti tojás dekorációk készítésére kerül a sor. Mártsuk a törlőkendőt színes festékbe, majd lágyan nyomkodjunk vele absztrakt mintákat a tojásunk héjára. Amennyiben nem szeretnél vegyes színű tojásokat, úgy egy adott szín több árnyalatával is dolgozhatsz. Nem kell mást tenned, mint különböző hosszúságú ideig beletartanod a tojást a festékbe. Minél tovább hagyod benne, annál erőteljesebb lesz a szín. Vagy ott a csillámporos húsvéti tojás dekoráció, ami igazi csajos, modern kuriózum! Pöttyözd be a ragasztóval a tojások felületét azokon a pontokon, ahova csillámot szeretnél helyezni, és már kezdheted is a komoly munkát. Szemet gyönyörködtető látvány lesz a végeredmény.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.