Hálószoba berendezése – Ez a 3 legnagyobb trend 2022-ben

Hálószoba berendezése – Ez a 3 legnagyobb trend 2022-ben

Már vége azoknak az időknek, amikor csak aludni jártunk a hálószobába. Ma már sokkal többről szól ez a helyiség, ezért annyira fontos, hogy a kényelmet és harmóniát sugározzon.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

A mai napig vannak olyan emberek, akik nem fektetnek nagy hangsúlyt a hálószoba berendezésére, azaz csak az elengedhetetlen bútorokat helyezik el benne. Tény, hogy egy ilyen berendezésű helyiségben semmi sem tereli el a figyelmet az alvásról, viszont az is biztos, hogy ennyitől nem feltétlenül fogod komfortosan érezni magadat, ami pedig nagyban ront az alvás minőségén. A színek bútorok és textilek köztudottan befolyással vannak ránk és az érzelmeinkre, ezért annyira lényeges, hogy pozitív hatással legyen rád ez a szoba. Ha meg szeretnéd megváltoztatni a hálószoba hangulatát, akkor az alábbi trendeket tartsd szem előtt.

#1 trend – Ágy fejtámlával

Ha az ágyad nem rendelkezik fejtámlával, akkor mindig párnákat kell a hátad mögé tenned, ha fel szeretnél ülni. Ennek azonban vége, ugyanis 2022-ben a fejtámlában végződő fekhelyek a legdivatosabbak. Ez többek között azzal is magyarázható, hogy anyagtól, színtől és kialakítástól függően a legegyszerűbb ágyat is különlegessé varázsolhatja egy fejtámla. Minden megengedett, ami tetszik, ne fogd vissza magadat.

#2 trend – Természetes anyagok

A konyhához és fürdőszobához hasonlóan a hálóban is előtérbe kerülnek a természetes anyagok. A fából készült bútorok és dekorációk rendkívül kedveltek, továbbá melegséggel töltik meg a teret. A textíliák esetében a természetközeli színek kapnak reflektorfényt – leginkább a zöld és annak árnyalatai.

#3 trend – Fenntarthatóság

A globális felmelegedés a lakberendezésre is rányomta a bélyegét, így az utóbbi években ezen a területen is egyre fontosabb a fenntarthatóság. Ez a hálószoba esetén is igaz! A modern technológiáknak és gyártási folyamatoknak köszönhetően számos fenntartható textilt, bútort és dekorációt találsz a boltok polcain, így bőven van miből válogatni.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Tipp Kellemetlen szagú a fa vágódeszkád? Így varázsold újjá

A fából készült vágódeszkák nemcsak praktikusak, hanem fenntarthatók is, továbbá higiénikus alternatívái a műanyag daraboknak. Mindezek ellenére néha alapos tisztításra szorulnak, máskülönben idővel könnyen kellemetlen szagúak lehetnek. Erre hoztunk egy remek praktikát.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin