Forrás: Europress

Antikolás kezdőknek és haladóknak – Beavatunk a részletekbe

Az antikolás megkezdése előtt az első és legfontosabb, hogy a kezelendő felületet alaposan lecsiszoljuk, előkezeljük, többszöri egymásutánban. Minél simább a felület, annál könnyebb dolgunk lesz vele a továbbiakban. Nem árt, ha első próbálkozás gyanánt olyan tárgyat választunk, amelyet nem sajnálunk – tehát ne a legféltettebb darabunkon kezdjünk el vadul kísérletezni. Csiszolás után mindenképpen portalanítsuk, majd pedig zsírtalanítsuk a kezelendő felületet.

Egy kis trükközés

A közhiedelemmel ellentétben az antikolás megkezdése előtt nem csak azt kell kitalálnunk, hogy pontosan milyen színűre szeretnénk festeni az adott bútordarabot, hanem egyenesen két színben kell elkezdenünk gondolkodni. Az egyik maga a felső festék, míg a másik az alulról előbukkanó alapszín. Nem feltétlenül kell az alsó réteget festékkel ellátnunk, sok esetben már az is elég, ha egy páccal vonjuk be azt. Ezt a folyamatot, csiszolással, portalanítással és zsírtalanítással együtt, legalább még kétszer ismételjük meg, hogy megfelelően stabil alapot kapjunk.

A festékválasztás kardinális

A következő fontos lépésnél ki kell választanunk a célnak legmegfelelőbb fedőfestéket. Legyünk nagyon körültekintőek! A munkavégzésnél roppant jól hangzik, ha valami gyorsan szárad és igazán tartós, az antikolásnál azonban ezek nem igazán jól csengő szavak. Válasszunk inkább lassan száradó, puhább felületű festéket, hiszen a betonkemény alapot nehezen fogjuk száradás után megdolgozni. Nem szükséges tökéletes munkát végeznünk. Az antikolás akkor mutat igazán jól, ha nem teljesen egyenletes a felület, így ne féljünk az festéket hol vastagabban, hol vékonyabban felvinni a kezelendő felületre. Amennyiben olajfestéket választanánk, ne feledjük, hogy annak száradási ideje akár több nap is lehet, legyünk tehát türelmesek! Nem érdemes elhamarkodni a munkát, mert kezdhetjük az egészet az elejéről.

Amennyiben az olajfesték már puhára száradt, úgy nekiláthatunk a csiszolásnak. Fontos, hogy a hajlatokban és az éleknél alaposabban csiszoljunk, hogy a megmunkálás élethűnek hasson. Mindig szálirányba csiszoljunk, másképpen elég mesterséges összhatást kapunk, és oda minden törekvésünk. Az is fontos, hogy a színeket jól párosítsuk össze, és amennyiben nem tartjuk meg a bútor eredeti alapszínét, úgy jót válasszunk helyette. 

Amilyen misztikusan hangzik, az antikolás annyira egyszerű folyamat, amely azonban türelmet és aprólékosságot igényel a részünkről.

Forrás

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.