Forrás: Getty

Ettől működik igazán a konyha és nappali egybenyitása

Úgy tervezted, hogy egy kellemes vacsorát töltesz el a barátokkal, ehelyett egész este a konyhában állsz, és lemaradsz mindenről, ami az asztal körül zajlik? Az ilyen helyzeteknek vet véget a konyha és nappali egybenyitása. Persze mielőtt belevágsz, érdemes tudnod, hogy falak nélkül is fontos, hogy optikailag elhatárold a területeket. Ehhez hoztunk néhány tippet.

Konyha és nappaliegybenyitása – Ötletek a terek optikai elválasztáshoz

Tetszene egy konyhasziget?

Ha egy teljesen új konyhát tervezel meg, amit aztán egybenyitsz a nappalival, akkor könnyű dolgod van, hiszen mindent az alapoktól tudszindítani. A legkedveltebb és legelterjedtebb megoldások zömében tartalmaznakegy kisebb vagy nagyobb szigetet, ahol akár a reggelit, az ebédet vagy a vacsorátis el tudod fogyasztani. Ezen kívül úgy is kialakíthatod, hogy ezen legyen afőzőlap, így az étel elkészítése során sem maradsz le a beszélgetésekről,hiszen ott vagy a történések középpontjában. Egy másik nagy előnye akonyhaszigetnek, hogy optikailag elválasztja a konyhát a nappalitól.

Ettől működik igazán a konyha és nappali egybenyitása
Forrás: Getty

A színek is a segítségedre lehetnek

Amennyiben nem tudsz helyet szorítani egy konyhaszigetnek,akkor optikailag úgy is el tudod választani egymástól a konyhát és a nappalit,ha eltérő színeket használsz. Ezáltal megmaradnak a nyitott terek, mégislesznek (láthatatlan) határok. Arra természetesen figyelned kell, hogy a választottszínek passzoljanak egymáshoz, azaz harmonikus legyen az összkép.

Ettől működik igazán a konyha és nappali egybenyitása
Forrás: Getty

Egy kanapé, mint térelválasztó?

Ez egy rendkívül egyszerű, ám nagyszerű megoldás, hiszen anyitott tér megmarad, azonban némileg el tudod határolni egymástól amunkaövezetet a pihenő résztől. Amíg te főzöl, addig a család és a vendégek eltudnak helyezkedni kényelmesen, és zavartalanul beszélgethetnek, mindezt aközeledben.

Ettől működik igazán a konyha és nappali egybenyitása
Forrás: Getty

Apró részletekkel a tökéletes harmóniáig

A fent említett tanácsokon kívül pár apró, ám nem kevésbéfontos részletre is oda kell figyelned. Ilyenek például az azonos stílusúdekorációk, amik kapcsolatot teremtenek a konyha és a nappali között, hiszenattól még nem lesz barátságos a nyitott tér, hogy egyszerűen lebontod a köztesfalat. Ezen felül olyan apróságokra is ajánlott figyelnes, mint a kanapévalmegegyező színű konyharuha vagy tányér. Ezáltal biztos lehetsz abban, hogy akonyha és nappali egybenyitása teljes siker lesz!

További egybenyitott konyha-nappali inspirációért kattints a galériára!

Galéria / 5 kép

Megnézem a galériát
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.