Forrás: Getty

Kínai selyemmirtusz – Minden, amit a gondozásáról tudnod érdemes

Mi a kínai selyemmirtusz?

Ahogy a neve is árulkodik róla, a kínai selyemmirtusz Ázsiából származik. Trópusi hangulatú, napfénykedvelő növény. Szinte egész nyáron pompáznak rózsaszín virágai, ezért üde színfoltja bármelyik kertnek. A hobbikertészek körében egyre népszerűbb fajta, hiszen a gondozása nem túl bonyolult, csupán a teleltetését kell megoldani. Megfelelő gondozás mellett – és természetesen sok-sok év alatt – akár 3 méter magasra is megnőhet.

Kínai selyemmirtusz – Minden, amit a gondozásáról tudnod érdemes
Forrás: Getty

Vízigény

A kínai selyemmirtusz jól tűri a szárazságot, ám a fiatal vagy frissen ültetett növények rengeteg vizet igényelnek. Ültetés után pár hónapig minden nap meg kell locsolnunk, különben nem tud kellően erős gyökérzetet növeszteni. Miután már kifejlődött a növény, fokozatosan vegyük vissza a víz mennyiségét: eleinte heti kétszer, végül heti egyszer öntözzük. Mivel a virágzás alatt több vizet igényel, mint a vegetatív állapotában, ősz végétől tavaszig elegendő kéthetente locsolni. 

Tápigény és talaj

A kínai selyemmirtusznak nincs szüksége rendszeres tápoldatozásra, ám a virágzási és aktív növekedési időszakban néhány hetente adhatunk neki tápoldatot az öntözéskor. Akkor is nyúlhatunk táphoz, ha megakad a növény növekedése, vagy tompul a virágzása. A talajt eleinte évente, többéves növények esetén kétévente frissíteni kell, ideálisan átültetéssel. A téli fagyos talaj a növény halálát jelenti, ezért a leghidegebb hónapokra érdemes beköltöztetni fagymentes helyre, vagy betakarni a tövét. 

Általános gondozás

A kínai selyemmirtusz imádja a napot, ezért olyan helyre tegyük, ahol naponta legalább 5-6 óra közvetlen napfény éri. Ezen kívül minden tavasszal meg kell nyírni, hogy cserjeformáját megtartsa, és ne váljon túl hézagossá.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.