Egy feledésbe merült házikó új esélye – Garantáljuk, hogy rá sem fogsz ismerni

“Történetünk 2019 tavaszán kezdődött, amikor sikerült hozzájutnunk a feleségemmel egy évek óta lakatlan és kissé elhanyagolt ingatlanhoz Pest megyében, Farmoson. Nagy fantáziát láttunk benne, és az első pillanatban beleszerettünk” – idézi fel a kezdeteket Balázs, hozzátéve: rengeteget tervezgettek, kalkuláltak, majd szépen lassan láttak neki a felújításnak. Az alapos előkészületekre azért is volt nagy szükség, mert semmi tapasztalatuk nem volt a renoválásban. Ismerős ajánlása alapján aztán felkerestek egy szakembert, aki a legtöbb munkafolyamatot el tudta volna vállalni, de közel fél éves várólistája volt. Azonban Balázsék – ahogy ő fogalmaz: naivan – mindent azonnal akartak volna, így abban maradtak vele, keresnek addig mást, és legalább a kőműves munkáknak nekilátnak.

“Jelentkezett is egy “mekkmester”, igazi nagy mesemondó. Külföldről hazatérve, sok éves tapasztalattal a háta mögött állította: mindent meg tud csinálni, ráadásul azonnal tud kezdeni. Akkor még bizakodva fogadtuk fel a munkákra, és napi szinten tartottuk vele a kapcsolatot. Sajnos azonban néhány hét alatt rá kellett jönnünk, ő nem az, akinek mondja magát. Laikusként is látszott, hogy a munkái teljesen kontár minőségűek. Napi szinten kért előleget hol anyagbeszerzésre, hol családi okokra hivatkozva. Szépen elő tudta adni magát, még néha meg is sajnáltuk. Úgy voltunk vele, ha már belekezdtünk, és úgysincs más a helyére, folytassuk vele a munkát, csak gyakrabban fogjuk ellenőrözni, és a napi kifizetéseket is befejeztük” – osztja meg a mindenki számára tanulságos tapasztalatokat Balázs.

Mivel azonban a “szakember” nem kapott minden nap pénzt, látta, hogy megingott feléje a bizalom, elkezdett más munkákat elvállalni, hasonló hozzáállással. Balázséknál aztán ott fogyott el a türelem, amikor a belső betonozást többhetes csúszással, akkora már több 100.000 Ft-os ledolgozatlan előlegkéréssel úgy kezdte el, hogy még a betonkeverőt sem tudta biztosítani magának.

Ezután hónapokig álltak a munkálatok, és csak visszajutottak az első körben felkeresett szakemberhez, akinél letelt a féléves várólista, így Balázsék háza került sorra. Minden rendben ment, látszott rajta, hogy érti a dolgát, mindig időben jött, csak a munkafolyamatok végén kért pénzt, az anyagbeszerzést pedig saját költségén intézte utólagos elszámolással.

“Rendkívül boldogok voltunk, hogy haladnak a dolgok, és lassacskán elkészül az új otthonunk, csakhogy ismét jött a feketeleves. Észrevettük, hogy egy zacskónyi tömítés volt a szemétbe dobva, melyet a lefolyócsövekhez adtak. Házon kívül szétbontottuk a csöveket, és akkor szembesültünk vele, hogy 3 toldásból egyetlen egyben sem volt benne a tömítés. Vettünk egy mini kamerát, hogy a belső csövezést is meg tudjuk nézni, és sajnos a legtöbb részen ott is hiányoztak a tömítések. A padlófűtés a fürdőszobából indul, pár centinként csövek voltak, ami már le is lett betonozva. Teljesen tanácstalanok voltunk, kilátástalannak tűnt a helyzet. Szerencsére az ezermesterünknek volt egy jó ötlete, és a fürdőszoba kialakítása is pont megfelelő volt, így utólag a fal aljában elvésve meg tudta oldani az új lefolyócsöveket, minimális többletköltség mellett.”

Elérkezett aztán a tél, a falak javítása, glettelése, festése került sorra. “Befejeztük az összes apró munkát, ami még hátra volt, részben be is bútoroztuk, gépesítettük a házat, majd meghirdettük kiadó albérletként, hogy visszajöjjön az a pénz, amit a kontár szakember miatt kidobtunk az ablakon, és a hanyag munkájának helyreállítására elköltöttünk (nagyjából másfél millió forintos tételről beszélünk.) Már itt rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az ismerősöktől és az albérlőnek jelentkezőktől is. Mivel saját magunk számára készítettük az ingatlant, látszott rajta hogy igényes a tervezés és az anyagbeszerzés is, így kitűnt a piacon a hirdetésünk. 1 hét alatt sikerült is kiadnunk, és megtalálni a lehető legtökéletesebb albérlőket, akik azóta is (több mint 1 éve) a jövendőbeli otthonunkban élnek, és vigyáznak rá.

JÖHET A KÖVETKEZŐ

A sok pozitív visszajelzés hatására, és abból a gondolatból kiindulva, hogy mennyi nehézségen mentek át a közel 1 évig tartó házfelújítás alatt, Balázsék arra a döntésre jutottak, hogy kár lenne nem kamatoztatni ezeket a tapasztalatokat, és azt, hogy ezen a ponton már minden egyes munkafolyamatra megvolt a megbízható szakemberük, így újabb projekt után néztek. Hamar meg is lett a következő ingatlan.

Ez a ház rendkívül rossz benyomást keltett mindenkiben, akinek megmutattam, kivétel nélkül megpróbáltak lebeszélni arról, hogy megvásároljam. Természetesen statikussal és a szakemberekkel is felmérettem, és ők megerősítettek abban, hogy érdemes vele foglalkoznom. 2020 őszének végén meg is vásároltuk az ingatlant, és elkezdtük a munkálatokat.”

Galéria / 1 kép

Megnézem a galériát

Az első munkafolyamat a terület megtisztítása és rendezése volt. Közel 1000 m2 akácos erdő volt már az akkorra 20 éve lakatlan ház körül. Ezt 2 hétig tartott kivágni, és a nagy részét elszállítani. A terület földmunkája további 2 napot vett még igénybe, rendkívül sok szemét és sitt került elő a fák közül, ahogy az ingatlan belsejéből is. Ezeket összesen 23 db 4 m3-es konténerben szállíttatták el a tereprendezés ideje alatt.

Galéria / 16 kép

Megnézem a galériát

A belső aljzatbeton és a válaszfalak menthetetlenül rossz állapotban voltak, és mivel a teljes ház betonfödémes volt, gond nélkül ki tudták bontani azokat. “Próbáltuk a lehető legjobb elosztást megoldani úgy, hogy 2 azonos méretű hálószoba is legyen, és viszonylag nagy élettér maradjon a nappali-konyha-étkező részen. A házon a külső tartó falakon, azok alapozásán és a tetőtartó gerendákon kívül mindent kibontottunk, és újat raktunk helyette. Változtak a nyílászárók méretei, 2 kis ablak be is lett falazva, új áthidalókat kaptak az ablakok és a bejárati ajtó is. A tetőt végül cserepes lemezzel fedtük, amivel nem túl egyszerű dolgozni, de némileg gazdaságosabb, és számomra esztétikusabb is a hagyományos cserépfedésnél.”

Az első fa kivágástól az utolsó dísz elhelyezéséig nagyjából 6 hónap telt el, melybe pont beleestek a hideg és nedves téli hetek is, amikor semmilyen munkafolyamatot nem tudtak végezni. Az ingatlan nem volt közművesítve, de a vezetékes víz és csatorna telken belül volt, így azokra rá tudtak csatlakozni. Az árambekötés már jóval nehezebben ment. Mivel 2 távoli villanyoszlop közé esett a ház, a légkábel keresztülment a szomszéd telkének egy nagyon minimális részén. Ehhez viszont mindenképp írásos engedélyt kellett volna kérni tőlük, de nem a tulajdonos lakott az ingatlanban. Balázsék szerették volna elkerülni a későbbi kellemetlenségeket is, az a döntés született, hogy saját villanyoszlopot rakatnak le telken belül, amire áthúzva a kábeleket már külön engedélyek nélkül rá tudtak csatlakozni.

Az akkori COVID intézkedések miatt sokkal lassabb volt az ügyintézés, kereken 90 nap volt az igényléstől számítva, mire kijött a szakember, és rákötötte az áramhálózatot a rendszerre. A gáz bekötésére 6-12 hónapos ügyintézést mondtak a szerelők, amit csak tavasz elején kezdtek volna el, de ennyit nem szerettek volna várni Balázsék, hiszen eladásra készítették az ingatlant. Felrakattak a nappaliba egy nagy teljesítményű fűtésre optimalizált GREE klímát, és a 2 hálószobában is előre dolgoztak a kábelezéssel, hogy később egyszerűbb legyen oda felhelyezni további 2 készüléket. A H tarifa igényléséhez is előre gondolkodtak, így a villanyóraszekrényt már úgy tervezték meg és építtették be, hogy minden gond nélkül igényelhető legyen az az új tulajdonos számára, és azzal költséghatékonyabban tudja a klímafűtést üzemeltetni.

Galéria / 8 kép

Megnézem a galériát

“A bútorokat egyedi tervezés alapján készíttettük külföldön élő asztalos szakemberrel, akinek a segítségével a lehető legjobban ki tudtuk használni a tereket. A felújítást nagyon élveztem, de természetesen ez is rettentő sok idegeskedéssel és feszültséggel járt, még úgy is, hogy a megfelelő szakemberekkel dolgozhattunk együtt. Közben pedig sikerült megvásárolni a következő projektünket, mely Pest megyében, Törtelen található.

Mire ezt a cikket olvassák a látogatók, már a törteli ingatlanon is az utolsó simításokat végezzük, engem pedig teljesen magával ragadott ez a világ. A sok nehézség és idegeskedés ellenére úgy döntöttem, innentől csak ezzel szeretnék foglalkozni. Elhagyatott, lakatlan ingatlanokat varázsolni újjá, és megtalálni hozzájuk azokat a családokat, akik új otthonukra lelnek bennük!”

Ezekről a sikertörténetekről se maradj le:

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.