Példa, érték – A 80 éves családi kincs

1939-et írunk, a II. világháború kitörésének évét. Ekkorra a budapesti, Pozsonyi úti bérpaloták víz-, gáz- és fűtésszerelőjének sikerült akkora vagyont összeszednie, hogy abból saját villát építtetett. A helyszín az akkor még üresen kongó Kurucles volt. Az épület a kor divatjának megfelelően Bauhaus stílusban épült, és 1942-ben már beköltözésre készen várta tulajdonosait.

A történelem viharai

A történelem persze közbeszólt. A beköltözés után nem sokkal a zsidótörvények miatt a családnak el kellett hagynia a házat, hogy a minden jóval ellátott ingatlan mások kényelmét szolgálja. Öröm az ürömben, hogy a ház a kialakítása és terei miatt nem volt jól felszabdalható, így nem volt alkalmas több család betelepítésére. Az épületszerkezet belül tehát nem sérült, de néhány karcolás azért esett a berendezésen. A rombolásban a házba beköltöző orosz katonák jeleskedtek a leginkább, akik a fűtésszerelő otthonában jobb híján a parketta felszedésével csiholtak meleget. Jelentéktelen veszteség volt ez a világháború pusztításának tükrében. A család örült, hogy átvészelte a vérzivataros időket, miként annak is, hogy visszakapta a villát és végre elkezdhette azt, amire a világégés miatt nem volt idő: élvezni az ingatlant, mely azóta is családi kézben van. Az építtető dédszülők már nem élnek, a villa fölső szintjét az egyik leszármazott és háromgyermekes családja, az alsót pedig a nagymama lakja. Ezúttal a fönti birodalmat mutatjuk be, mert méretükben és kialakításukban is lenyűgözőek a szintek. A következő számok valamelyikében a teraszokkal mindenképp visszajövünk.

Lakásból házba

A felső részben élő háromgyerekes család egy 67 m2-es lakásból költözött ide. A tervek között szerepelt a villa átalakítása, de azt a családi büdzsé nem bírta volna el, így maradt a felújítás, melynek része volt a komplett hőszigetelés, az ablakok cseréje, a teraszok, erkélyek tatarozása és egy általános belső felújítás. Egy öreg ház esetén a renoválás persze egy soha véget nem érő történet, mindig van, amire lehet költeni. „Egy elromló kapura, kerítésfoltozásra, az ősfák veszélyes ágainak levágására” – mondja vendéglátónk, Panni, akinek a lakásból házba költözéskor félelme is volt, hogy itt mindig lesz valami felújítani vagy megszerelni való. Ez a félelme beigazolódott, de mindezek ellenére, mint mondja, jól döntött, amikor a családon belüli ingatlanelosztások idején belement, hogy ide költöznek.

Szereti a történelmi falakat, a villa stílusát, a tágas tereket, az ősfás kertet, a teraszokról elé táruló panorámát, a mosókonyhából kialakított és a lakóterektől elszeparált rendelőt, ahol pszichológusként úgy fogadhatja a pácienseket, hogy nem kell kitennie a lábát az épületből.

Helyiségről helyiségre

A belső lépcsőház önmagában üdítő látvány. Az eredetileg beépített fa jó kontrasztot ad a hófehér fallal. Az íves fal mentén futó lépcsőkorlát – fűtésszerelő háza esetén ne csodálkozzunk – fűtéscsőből készült. A lépcső tetején jobbra a nappali-étkező-konyha kapott helyet. A tér legimpozánsabb elemei a megnagyobbított nyílászárók, amelyeken ömlik be a fény. Nemcsak vendégként a kedvenc részletünk a beülő, az itt lakók is ezt a pontját szeretik a legjobban a nappalinak. Olvasni, álmodozni, szundikálni egyaránt megfelelő. A lakás belsejét Zeibig Anna belsőépítész segítségével hangolta az 50-es évek stílusára a család. A bútorok egyszerűek, letisztultak, a türkiz, a mustársárga és a geometrikus minták remekül érvényesülnek az enteriőrben. Érdekes színfolt ugyanitt a dédszülők régi zongorája, melyhez idő, kedv és igény is van odaülni.

Kordokumentumok

A fiúk szobája a néhai dédszülőké volt. A félköríves ablak és az abból nyíló kilátás a szoba dísze, a párkányról épp csak a növények hiányoznak, a szoba benapozottsága és a virágablak ugyanis lehetővé tenné egy minioázis létrehozását. Emma szobája nem bír a fiúkéhoz hasonló grandiózus részlettel, de kellemesen kuckós, az ágy pókhálószerű megoldása mögé bújva nagyszerűen ki lehet kapcsolni a külvilágot. A szülők hálója aranyló és csíkos, mellette dolgozószoba és Panni rendelője található, a falon sok-sok családi képpel. Ezek mind fontos mozaikjai a ház elmúlt 80 évének. Kézzel fogható emlékekből itt egyébként sincs hiány. Több tucat fotóalbum vár digitalizálásra és a dédi 31 naplója is, amely kordokumentum, belőle ugyanis megismerhetők a villa és Budapest mindennapjai.

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2019/01-es számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.