A Keleti Károly utcában található Mailáth-házak egyikében járunk, kellő távolságra a nyüzsgő körúttól, a főváros egyik legkedvesebb részén, a Rózsadomb tövében. A négytagú család számára a lakás és a ház szerelem volt első látásra, bár jókora képzelőerőre is szükségük volt az átalakítási munkák előtt, hiszen a megvételkor nagyjából a hatvanas évek óta nem történt felújítás az ingatlanban.
Modern és élhető
A terek átalakításához Lantos Péter belsőépítész tervei és meglátásai nyújtottak segítséget. A vele való közös munka eredményeképp cseréltek helyszínt a különböző szobák, így lett a konyhából a szülők hálója, és az addigi nappaliból konyha és étkező. Egyértelmű elképzeléseik voltak arról, hogy mire vágynak, ami nem volt más, mint tágas közösségi terek, modern megjelenés és temérdek fény. Az előző lakásuk hangulatát és a meglévő bútoraikat is szerették volna használni, így ezek jelentették a kiindulópontot a tervezésnél.
Üdítő sárga
Az elrendezés egy hatalmas előszobából, három hálóból, két fürdőből, a konyhával egy térben kialakított étkezőből és egy nappaliból áll. Mint a legtöbb családi otthonnak, ennek a lakásnak is a szíve a konyha és az étkezőrész, ahol örök napsütést permeteztek a falakra és a bútorokra a nyári hangulatért. A konyha egyediségét egyértelműen a vidám napsárga szín adja, ami a fekete-fehér padlóval vegyítve merész, funky hangulatot eredményezett. A konyhával egy térben nagy méretű étkezőasztal biztosítja a családi étkezések kényelmét, és innen juthatunk ki a fedett erkélyre is, ahol egész évben jó üldögélni.
Bevált megoldások
A régi lakásuknál már megszokott és jól bevált ötleteket itt is felhasználták, ilyen például a gardrób ajtaját borító tapéta a szülői hálószobában vagy a nagyszülőktől örökölt bútorok modern kiegészítőkkel való vegyítése. Irigylésre méltó magabiztossággal ötvözték a különböző korokból származó tárgyakat. A nappali és a konyha falai festményeknek, plakátoknak és a háziasszony gyűjteményének adnak helyet, de a művészet szeretete az egész lakásban tetten érhető.
Ötletes fürdők
Mindkét fürdőszoba visszafogott, mégis feltűnő lett, a szülőkében a fekete-
fehér kontrasztos burkolatot lazacrózsaszín műkő lágyítja. Itt is törekedtek a maximalizmusra, a kifinomult megjelenést a színek és a különleges burkolat adja, amit a 41zero42 attraktív kínálatából választottak. A 15 cm x 15 cm-es lapokat kreativitás és életvidám szemlélet jellemzi, a geometriai mintáktól játékos lett az összkép. Ugyanez az olasz burkolat található a gyerekek fürdőjében is, csak ott zöld-fehér kombinációban, szintén rózsaszínnel fűszerezve. Minden részletre odafigyelt a tervező, a lazacszínű kőből nemcsak mosdópult készült, hanem az ablakok párkányai is. Ettől a furfangos megoldástól bebizonyosodott, hogy egy merész színfröccs elegendő ahhoz, hogy a fürdőszoba se legyen unalmas.
Értékmentő javítások
A tulajdonosok nagyra értékelik a múlthoz fűződő kapcsolatot, emiatt nem volt kérdés, hogy a menthető dekoratív elemeket és minden korabeli ajtót, ablakot fel kell újítani. A halszálkás parketta már javíthatatlan volt, de a korabeli nyílászárókat, eredeti gipszstukkókat mind helyrehozatták. Egyetértettek a belsőépítésszel, miszerint bűn lett volna mindezeket újakra cserélni. A kivitelezési munka bő 3 hónapig tartott, az elrendezés radikális megváltoztatásával könnyű áramlást biztosítottak a szemnek, egyértelmű funkciókat adtak a szobáknak, és használhatóvá tették a tereket.
Galéria / 10 kép
A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2024/1-es számában jelent meg.