A 7 leggyakoribb hiba lakásfelújításkor / Forrás: Getty

A 7 leggyakoribb hiba lakásfelújításkor

1. Túl hamar belevágni a felújításba

Praktikusnak tűnhet ugyan újonnan megvásárolt, majd azon nyomban felújított ingatlanba költözni, de ennek van egy hátulütője, hiszen úgy alakítjuk át a teret, hogy valójában nem is tudjuk, hogy milyen benne élni. Akár már néhány napos vagy hetes ottlakás is segít, hogy jobban tudjuk, min érdemes változtatni a felújításkor.

2. Elhanyagolni az engedélyeket

Bizonyos felújítási munkálatok engedélykötelesek, így jó előre számolni kell az engedélyeztetési folyamathoz szükséges papírmunkával és annak ügyintézési idejével. Szerencsére a tetőfedés, a homlokzatfelújítás és az utólagos hőszigetelés általában nem engedélyköteles, a szerkezetmódosítással járó tetőtérbeépítés viszont már igen.

3. Menet közben meggondolni magunkat

Lényegesen kitolhatja a határidőket és megnövelheti a költségeket, ha nem gondoljuk át kellően a terveket, így menet közbeni módosításra van szükség. Ez többnyire megoldható, de számolni kell azzal, hogy később lesz kész a felújítási projekt, és többe fog kerülni.

4. Elvárni, hogy minden a terveknek megfelelően alakuljon

A tervezés kulcsfontosságú, ám a körülmények alakulása vagy a váratlanul felmerülő problémák felülírhatják azokat. Fontos, hogy előre kalkuláljunk ezekkel, és ne éljük meg tragédiaként, ha nem 100 százalékig a terveinknek megfelelően alakul minden.

A 7 leggyakoribb hiba lakásfelújításkor
A 7 leggyakoribb hiba lakásfelújításkor / Forrás: Getty

5. A legolcsóbb kivitelezőkkel szerződni

Az ár fontos szempont, ám jobban járunk, ha inkább az ár-érték arányt tartjuk szem előtt, hiszen az olcsóbb munka hosszabb távon nagyobb kiadást jelenthet, amennyiben javításokra és utólagos korrekciókra is költenünk kell. Éppen ezért bátran kérjünk referenciamunkákat, amelyeket személyesen is tekintsünk meg, ha lehet, ne csupán képeken nézzünk meg. Ha valamelyik ismerősünk például elégedett volt a nála végzett munkálatokkal, nyugodtan elkérhetjük a kivitelező(k) elérhetőségét.

6. A legújabb trendekben gondolkodni

A trendek múlandóak, így érdemes maradandóbb alapokra építeni az elképzeléseinket. Rengeteg helyen találhatunk inspiráló ötleteket, amelyek árnyalhatják a terveinket, ám a legújabb trendek követése az utólag leggyakrabban megbánt felújítási hibák közé tartozik.

7. Túl korán megvenni a bútorokat és a lakberendezési tárgyakat

Sokkal könnyebb dolgunk van a mérésekkel és a bútorok helyének átgondolásával, ha már teljesen vagy majdnem kész állapotában látjuk az ingatlant. Egészen más ugyanis, ha a valódi körülményekhez illenek

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.