AZ ELADÁSOKA
Az egyik jól ismert forgatókönyv szerinti. A házaspár három gyereke kirepült, a ház pedig túl nagynak bizonyult két személynek. Az ingatlant piacra dobták, de nem igazán talált be azoknál, akiknek mostanában van pénzük házat venni. A csokos generáció, a húszas, harmincas éveikben járók inkább a minimalista stílusú, modern otthonokat keresik, a polgári hangulat az ő köreikben nem menő, a kert sokak szerint óriási, a fűnyírás meg hát ugye eszi a szabadidőt…
A VEVŐ MEGÉRKEZIK
Nem is jött egy darabig a megfelelő vevő, aztán egyszer csak felbukkant a horizonton. Negyvenes, a csokból életkori adottságok miatt kiszorult kisgyermekes pár kezdett ismerkedni az ingatlannal. Nekik tetszettek a látottak, mind a ház formája, mind a belterekben uralkodó polgári hangulat, és végre találtak egy olyan ingatlant, ami építészetileg is rendben volt. Jelen esetben a minőségi anyaghasználat laikusként is szembetűnt, pláne a korábban több tucat Mekk Elek-módon kivitelezett ingatlan megtekintése után.
MINDENKI KÍVÁNCSI
A vevő a teret nemcsak belül igényelte, nagy telket is akart, tudva azt, hogy a megfelelő méretű terület védvonal a szomszédoktól, a nyugalom és a zavartalan egymás mellett élés záloga. A fűnyírás problematikáját pedig egy traktorral igyekeznek majd megoldani. Az eladó és a vevő tehát egymásra találtak. Míg az adásvételek jobbára stresszeltek, a folyamat során a kölcsönös bizalmatlanság az alapfelállás, itt ilyesmiről nem volt szó. Sokat segített a helyzeten, hogy kíváncsiak voltak egymás történeteire, a vevő a ház múltjára, formálódására, a kert titkaira, az eladó pedig a leendő lakók élethelyzetére és arra, mihez kezdenek majd a csoda szép birtokkal.
KEZDETBEN VOLT A PARCELLA
A beszélgetés jó műfaj, ajánljuk mindenkinek, mert sok minden kiderül egy házról és lakóiról. Itt például az, hogy az agglomerációba vágyó házaspár 1993-ban engedhette meg magának, hogy telket vásároljon, mindjárt kettőt. A dupla telek azért kellett, mert Ildikó a nagy kert illúziójával gyermekkora csodálatos mátyásföldi éveit kívánta visszaidézni. A parcella elmondása szerint a megvásárlás pillanatában elég lehangoló volt, a telkeken egyetlen fa volt, azt is ki kellett vágni, majd egy kertész vette kezelésbe a terepet. Az ő és az itt lakók keze munkája az elmúlt 25 évben egy szép, beállt kertet eredményezett.
A SLOW LIFE TEREPE
A házat Ildikó osztálytársnője tervezte. Az azonos iskola azonos látásmódot, értékeket adott, a terven változtatni sem kellett. A ház központi élettere a középső szint két hálóval, kis méretű, de szeparálható konyhával, étkezővel, nappalival, ahol födémkibontás növeli a magasságot, a teret pedig egy lépcsőfok tagolja, ami jelzésértékű, a funkciók elkülönülésének ad hangsúlyt. A térben rendkívül sok a faanyag, burkolatok, nyílászárók, bútorok formájában. A berendezés nem a múló divathóbortok mentén lett összeválogatva. Decens, polgári, a mindenki által vágyott slow life-ot juttatja észbe. A domb nem volt része eredetileg a kertnek, a házalap kiásásából keletkezett földet oda hordták a munkások, és ha már ott volt, erre épült a terasz. Innen is jó a kis falucska tornyát nézni vagy sokadjára rácsodálkozni a szépen rakott macskakőre, melyek valaha a Népszínház utca részei voltak. Ildikó és Tibor, amikor még lehetett, megvásárolta. Ha úgy vesszük, történelmi köveken lépkedhetünk, hiszen az utca sokat látott a vérzivataros XX. század történéseiből. Konflisok hajtattak rajta, a Nemzeti Színház színésznői kocogtatták sarkukkal. Egy darabka történelem, ugyanakkor egy falat a nagyvárosból az agglomeráció nyugalmára vágyó új lakóknak, akiknek otthonával még visszatérünk, hogy lássuk, ők mivé formálták a teret.
Galéria / 8 kép
A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2019/03-as számában jelent meg.
