Generációk egy fedél alatt

Generációk egy fedél alatt

Vendéglátóinkra nem vonatkozik az az íratlan szabály, miszerint költözz olyan messzire a rokonaidtól, hogy cipőt kelljen húzniuk, ha szeretnének bekopogni hozzád. A ház tervezésekor pont az volt a legfontosabb számukra, hogy minél közelebb legyenek egymáshoz.

Ötletládához ad!

Az ideális terepet az építkezéshez Solymáron találták meg. Az egész családnak volt már kötődése ehhez a vidékhez, szeretik a természet közelségét, és a legkisebb családtag, Maja kívánsága is teljesülhetett azzal, hogy az udvaron végre kedvére szaladgálhat a két kutyával. A telekvásárlás mellett szólt az az érv is, hogy a házból páratlan a kilátás, ami ősz végén különösen szép látvány, csodás árnyalatokban pompázik a hegyoldal. Nem is tudnak megegyezni abban, hogy melyik évszakban szeretik a leginkább, hiszen mindig jó érzés kinézni az ablakon. Különös szerencse, hogy hátsó szomszéd híján úgy hat a táj, mintha a kert folytatása lenne, pláne hogy semmilyen oda nem illő tereptárgy nem áll útjába a szemnek.

CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS ÉS TÉRELOSZTÁS

„A ház hangulatáért a lányok felelnek, a kivitelezést mi, fiúk vállaltuk magunkra. A hidegburkolás kivételével minden belső munkát saját magunk végeztünk. Rengeteget tanultunk az építkezés ideje alatt. Bár egyikőnk szakmája sincs köszönőviszonyban az építőiparral, elég könnyen belejöttünk a feladatokba. Ha valami fejtörést okozott, segítségül hívtuk az internetet. Nem is gondoltuk volna korábban, hogy milyen hasznos és egyértelmű videók vannak már a házépítéssel kapcsolatban a neten, így ezekben a szakemberhiányos időkben is tudtunk haladni a feladatokkal” – mesélik a ház férfitagjai. Az alsó szinten található a nagyszülők birodalma, amely egy nappaliból, hálóból, fürdőszobából áll mindössze 75 m2-en. A bejárati rész és a hangulatos konyha közös használatú. A szintén 75 m2-es emelet a fiataloké, egy nappalival, hálószobával, gyerekszobával és fürdővel. Egyik helyiség sem túlzó méretű, mégis mindennek jutott hely. Okos térkihasználással, felesleges nagyméretű bútorok nélkül sikerült biztosítani a szellős térérzetet. A ruháknak külön gardróbszoba épült, hogy ne a hálóból és a gyerekszobából vegyék el a teret a szekrények.

Olvasd el ezt is!Ragyogó eklektika

LETISZTULTSÁG ÉS MERÉSZSÉG

Vendéglátóink a lakberendezésben a skandináv szemléletet tartották iránymutatónak, mely szerint ne legyen sok bútor, maradjon meg a szellősség, de a hálórészek legyenek kuckósak: mindezt sok természetes és natúr anyag felhasználásával. Minden helyiségben megtalálható a fa, a plafon és a falak burkolását is nyers fával tették barátságosabbá, otthonosabbá. Maja, a család legkisebb tagja szerint azért is klassz dolog itt élni, mert az ő kívánságait is komolyan vették a bútorok kiválasztásakor, így valóban rózsaszín lett a kanapé, nem vicceltek vele, amikor megígérték neki a szülei. Az emeleti nyers pajtaajtók szintén saját kivitelezésűek. A fiúknak remek érzékük van az effajta asztalosmunkákhoz is. Ezzel a megoldással egyedi látványelemként jól is mutatnak az ajtók. A lépcsőfeljáró falát merész feketére festették, méghozzá táblafestékkel, így ez a hatalmas falfelület a családi képeknek és jópofa rajzoknak is helyet ad.

EGYÜTT, MÉGIS KÜLÖN

A ház leginkább közösségi térként használt helyisége egyértelműen a konyha, ahol az étkezőasztalt körbe tudják ülni, alkalom nyílik a közös főzésekre és étkezésekre. Ugyanakkor mindenkinek lehetősége van a visszavonulásra, tehát különálló kis lakásokként is jól funkcionálnak a szintek. Az itt élők két éve vették birtokba a házat, befejezéséhez Fundamenta megtakarításuk mellé Azonnali Áthidaló Kölcsönt vettek fel, de még nem jelentették teljesen készre. Azóta folyamatosan szépítgetik, alakítják nemcsak a belső részt, hanem a ház környezetét is. A teraszokat idén nyáron szintén saját erőből építették, térkövezték és a legnagyobb kihívást jelentő hátsó lejtős kertnek is nekiláttak. Ott a feltöltés adta a fejtörést, sok-sok köbméter föld és rengeteg munkaóra után jóleső érzés kiülni és csodálni az eléjük táruló látványt. A család szerint a legnehezebb dolog az építkezés során az időhiány volt, mivel csak a hétvégék alatt tudtak foglalkozni az ingatlan fejlesztésével. De megérte a sok plusz munka, mert így valóban olyan lett minden, amilyennek szerették volna. A fiúk szerint ez egy végeláthatatlan folyamat, mert a kreatív nők mindig újabb és újabb megvalósításra váró ötlettel állnak elő.

Galéria / 15 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2017/04-es számában jelent meg.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Lakóingatlan felújítása esetén válaszd a Fundamentát.
Megnézem
Bezárom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp Nem nő az anyósnyelved? Ezek a gyakori hibák lehetnek a háttérben

Az anyósnyelv (Sansevieria) nagyon népszerű szobanövény, amit könnyű gondozásának és a levegőt tisztító tulajdonságainak köszönhet. Azonban néha előfordul, hogy az egyébként gyorsan növekedő levelek stagnálnak, rosszabb esetben sárgulnak is. Összeszedtük a leggyakoribb gondozási hibákat:

Tipp Napelemes cserép – Máris megérkezett a hagyományos napelem utódja?

Mostanában már nem lehet úgy végig sétálni az utcán, hogy ne tűnjön fel legalább egy napelemmel felszerelt háztető. Egyelőre ritkábban ugyan, de találkozhatunk már ennek tovább gondolt változatával, a napelemes cseréppel is.

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin