Babaház Szatmárban – Nem játék, de csodaszép

Különbözőek vagyunk. Akik megtérülés mentén keresnek nyaralóhelyet, az alábbi mesét nehezen értik majd meg. Alanyaink barátaik révén vetődtek az ukrán–román határhoz közel lévő faluba. Az érintetlen táj, a Tisza-part – melynek strandjain ismeretlen a törülközőharc – adták az ötletet, hogy kellene itt egy stabil bázis. Ezzel a gondolattal rótták a falu utcáit, amikor Gabi hirtelen ötlettől vezérelve új útvonalat ajánlott, így kanyarodtak el kerékpárjukkal egy addig sosem látott utca leágazásába, melynek négy házikója közül az egyik verandával épített mézeskalács jellegű, a tövében a csendesen hömpölygő folyóval pont eladó volt. Szerelem is lett első látásra.

KÉT ÉV VÁRAKOZÁS
A tulajdonos 2,2 millióra tartotta a romos épületet, ami a vevők részéről túl volt a lélektani határon. Két évig nem apadt a viszonylag magas ár. Az eladó fél a banki hitele miatt nem tudott engedni, majd amikor csökkent a törlesztőrészlet, az összeget 1,7 millió Ft-ra mérsékelte. Gabi, aki hisz a számmisztikában, tudta, hogy érdemes várni a házra, aminek 42-es számát pont a 42. születésnapján pillantotta meg. Igaz, az adásvétel nem azonnal jött létre, de nézzük a jó oldalát: legalább volt ideje megtervezni a házat.

TÉRVARIÁLÁS
Ehhez belső fotók is rendelkezésre álltak. A pontos méretet Gabi az alapján modellezte, hogy a ház 10×10-es lapokkal volt burkolva, ez pedig könnyen kiadta a méretet. Elővett egy kockás papírt, majd tereket, térkapcsolatokat vázolt. A kisszobának például érthetetlen módon kívülről volt a bejárata. Ezt már az első skiccek felrajzolásával megszüntette, nyitott egy új ajtót a konyhából, az indokolatlanul nagy fürdő méretét pedig a gyerekszoba javára csökkentette. Így fér be oda most egy szimpla ágy és egy emeletes. A háló és a konyha mérete maradt, a veranda jelenleg előszoba és étkező. Nappali nincs, a házat a pár eleve tavasztól őszig tartózkodásra vásárolta, és úgy volt vele, hogy legyen a kert a nappalijuk vagy még inkább a kinti terasz. Ez eredetileg nem létezett, de ha már ilyen szép zsalut kapott a bejárati ajtó, érdemes védeni valamivel, így került a ház elé egy vele arányos terasz geometrikus mintázatú cementlap burkolattal.

KOLLÁZS
Még nem volt meg a ház, de a tervek már igen, sőt egy moodboard is készült, ami tulajdonképpen hangulati tabló. Készülhet a Pinteresten (pinterest.com), de ráérősebbek kartonlapra ragasztott újságkivágásokból is összeollózhatják. A lényeg, hogy ez a kollázs a ház stílusának kialakításában segít, amolyan sorvezető, általa egyben láthatjuk azokat a meghatározó színeket, bútorokat, kiegészítőket, amiket az otthonunkba szánunk. Gabi svéd és norvég lakberendezési lapokat használt a sajátja elkészítéséhez. Komoly északi kötődése nem véletlen, a család egy része svéd, beszéli a nyelvet, az ott töltött évek nem múltak el nyomtalanul, ami visszaköszön abban, hogy a házat is északira hangolta. „Nagyon tetszik a fehér. Fehérek lettek a falak, a homlokzat, a padló, a plafon, ebbe jött sok-sok szín a bútorokkal és csecsebecsékkel, illetve a magyar gyökerek jelzésére pár népies bútor is helyet kapott.

“A minták sokfélesége elsőre zavarbaejtő, de a sok fehér rendszerbe helyezte azokat és kiegyensúlyozta a káoszt.”

A FEHÉR RENDSZEREZ
Amikor a ház 2015-ben valóság lett, jöhetett az átalakítás, ami még 5 millió Ft-ot emésztett fel. A falakba új vezetékek kerültek, a ház cirkófűtést kapott, hogy ha télen jön le a család, akkor is pillanatok alatt felfűthető legyen az épület. A nyílászárók is cserére szorultak, a szép asztalosmunka a két faluval arrébb lévő mester munkája, aki az eredeti méretű és osztású ablakokat állította vissza. Az ő ötlete volt a tulipán mintájú szellőzőkkel megépített pajtaajtó a fürdőn és a gyerekszobán. A szobák hajópadló burkolatot kaptak, a konyha-étkező, illetve a fürdő cementlapot. A sokféle minta elsőre a tulajdonosokat is zavarba ejtette, pláne, amikor a háló egész falas tapétája is bekúszott a képbe, de a sok fehér, vagyis a falak színe rendszerbe helyezte a mintákat, kiegyensúlyozta a káoszt. Noha a svéd hatás tetten érhető a konyha, a gyerekszoba függönyén, az IKEA bútorokon, a sok szívecskés, virágos motívum és madárka visszahúzza az embert Magyarországra.

Galéria / 9 kép

Megnézem a galériát

“Az ingatlanárak Szatmárban nagyon barátiak, Budapesten ennyiből ma már nemhogy házat, de garázst sem kap az ember.”

MÁS, MINT MÁSHOL
Mindent egybevetve Gabi megvalósította álmát, az 50 m2-es házikó minden négyzetcentimétere tündéri babaszobára emlékeztet. Az autózás megéri, mert jó ide belépni. Zsolt ehhez azt teszi hozzá, nem tudsz annyit menni nyugatra, hogy ennyire más világba csöppenj egy országon belül. Fontos továbbá, hogy az ingatlanárak itt nagyon barátiak, Budapesten ennyiből ma már nemhogy házat, de garázst sem kap az ember. Nyugat felé haladva, a Balatonnál a reális árú nyaraló ugyancsak hiánycikk, ezért kelet felé venni az irányt határozottan pénztárcabarát megoldás. Szatmárban ráadásul olyan nyarakat tudnak adni fiaiknak az őket körülölelő természetben, amelyeket emlékezetük a legendás vakációk közt tart majd számon.

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2017/02-es számában jelent meg.


Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.