Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében

Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében

Akadnak fővárosunknak olyan szegletei, ahova betévedve az ember alig-alig érzi, hogy egy milliók lakta településen jár. Budapest 11. kerületében, mindössze néhány percnyire a Móricz Zsigmond körtér forgatagától, éppen egy ilyen, szokatlanul csendes utcában lakik a Buday család.

Ötletládához ad!

Utcájuk mindkét oldalán kis- és közepes méretű társasházak állnak a takaros, kényelmes méretű kertek ölelésében. Dorottya és Gergely egy kétszintes, mindössze négy lakást magába foglaló ház földszintjén rendezte be otthonát. A lakás ugyan nagynak nem nevezhető, de a maga 72 négyzetméterével és három szobájával egyelőre kényelmes a négyfős család számára, hiszen a gyerekek még aprók, mindössze 5 és 2 évesek, és remekül elférnek egy közös szobában. Tavasszal azonban bővül a család, megérkezik majd a harmadik gyermek, ezért – nem nagy örömükre, de – már szóba került egy esetleges költözés is. „Talán azt szeretem ebben a lakásban a legjobban, hogy a bejárati ajtón kilépve azonnal a kertben találom magam – vallja a fiatal családfő. “Amint kitavaszodik, és kicsit felmelegszik a levegő, szinte egész nap kint vagyunk a kertben a gyerekekkel” – teszi hozzá a felesége. – Az előkertben teregetek, a hátsó kertben pedig biztonságban játszhatnak a kicsik. Ezért is készített az édesapám és a férjem saját kezűleg homokozót és hintát nekik.” Szerencséjükre a ház másik három lakásában nem idegenek, hanem kiterjedt rokonságuk más tagjai laknak, így senkit sem zavar, ha az apróságok néha kicsit hangosabban játszanak a kelleténél. Magam is azt tapasztalom, hogy a házak gyűrűjében álló, szinte csokorba fogott kertekben állva szinte semmit sem hallani a város zajából, a növények pedig azt is megakadályozzák, hogy a kétszintes házak ablakaiból kéretlen szemek figyeljék őket.

A gyerekszoba a nagypapa által készített játékkonyhával

A gyerekszoba a nagypapa által készített játékkonyhával

Gondok mindenütt akadnak

Dorottya azt is elárulja, hogy bár a közvetlen kertkapcsolat valóban nagy előnye a lakásuknak, de azért néha együtt jár némi kellemetlenséggel is. Ezt persze leginkább az okozza, hogy a ház az utca szintjéhez képest mélyebben áll, s így előfordult már, hogy hirtelen lezúduló, heves eső idején csak úgy hömpölygött be a kertjükbe a víz az utcafront felől, s egyszer még a küszöb alatt a lakásba is betört. Azóta már átestek egy nyílászárócserén, és az új ajtó eddig simán állta a sarat a zivatarok során. A műanyag ablakok erősebb szigetelőképessége viszont más kellemetlenséggel járt. „Nem voltunk járatosak a falfestékek tulajdonságaiban, így tapasztalatból kellett megértsük, hogy a lakást, amiben előttünk az édesapám lakott hosszú évekig, ő miért mésszel festette ki? Nekünk a diszperzit egyszerűbbnek és szebb végeredménnyel járónak tűnt, de most már tudjuk, hogy sajnos kevésbé hagyja szellőzni a falakat. Ez pedig műanyag ablakokkal kombinálva, ebben a földszinti lakásban a falak penészedéséhez vezetett. Gergő sokat küzdött ezzel, de mióta a penészölő alapozót ő is mésszel fedte le, úgy tűnik, megoldódott ez a probléma” – meséli Dorka.

A szülői háló

A szülői hálóban is a természetesség a fő szempont

Könnyű volt megszeretni

Igaz, a lakás beosztása nem tökéletes, hiszen nem bánnák, ha a vécé és a fürdőszoba például külön helyiségben lenne, vagy ha az étkezőasztalt egy néhány négyzetméterrel nagyobb konyhában ülhetnék körül, mégis remekül érzik magukat itt. A tágas háló és a gyerekszoba minden holmijukat kényelmesen befogadja, és a talán sokak szemében kicsinek tűnő nappali méretével is elégedettek. Könnyedén elfér benne a nagyjából 1700 kötetnyi könyv, a kényelmes kanapé és még a Gergely nagymamájától örökölt pianínóhoz is könnyen le lehet ülni muzsikálni. „Mondtam már Gergőnek, hogy ha elválunk, ő költözhet, de a pianínó akkor is marad!” – nevetgél Dorka, aki bár csak gitározni tanult, de ezt a hangszert azonnal a szívébe zárta, amint az beköltözött hozzájuk. Persze a különválás veszélye valahogy nincs benne a levegőben. Annál inkább valami nehezen megfogható, viszont mindent átjáró harmónia, ami annak ellenére is megérinti az embert ebben a lakásban, hogy az előszoba falát régi lambéria, a padlóját pedig (akárcsak a konyháét) még az eredeti burkolat fedi. Észre sem veszem, hogy a konyhabútor sem trendi, hanem 20-25 éves darab, és a fehér csempés, egyszerű fürdőszoba sem hagy hiányérzetet bennem.

A polcok a családfő keze munkáját dicsérik

A polcok a családfő keze munkáját dicsérik

Miből lesz a harmónia?

Hamar kiderül, hogy a nagypapának nem csak a lakást és a festékekkel járó tapasztalatot köszönhetik, hanem a sarokban álló lámpát és a könyvespolcot is ő készítette. De a gyerekszoba egyik legszebb díszét, a kis fakonyhát is saját kezűleg gyártotta az unokáknak. „Még a tányérokat és a poharakat is úgy tartom a konyhaszekrényemben, ahogy azt ő anno kitalálta, mikor még itt lakott előttünk. Annyira ésszerű és kényelmes!” – meséli Dorka, aki a vélhetően apukájától örökölt kézügyességét a varrásban éli ki. De nem áll meg a függönyök és ágytakarók megvarrásának szintjén, hanem mindenféle textil-kincseket varázsol a gyerekszobába. Falvédőt, babákat és puha állatokat, egy egész várost megformázó játszószőnyeget, de kalózzászló és tűzoltó-címer, meg filcből készült élelmiszerek is előkerülnek a játék közben, míg náluk vagyok. Talán a saját kezűleg gyártott kiegészítők teszik, hogy olyan otthonos náluk minden? Hiszen a cipős szekrény, az előszobai fogas alatti kis pad, s a háló falát dísztő beugró polcai pedig mind Gergely keze munkáját dicsérik, mint megtudom. De biztos, hogy az általam is erősen érezhető harmónia a bútorok, szőnyegek és drapériák földszíneinek is köszönhető. „Mindketten a természetességet kedveljük, mindig egyetértés van köztünk a színek és anyagok tekintetében. Az pedig csak külön öröm, hogy még a férjem Equadorban élő rokonai is olyan falvédőt küldtek nekünk nászajándékul, ami tökéletesen passzol az elképzeléseinkhez” – magyarázza Dorka. A végső választ talán mégis Gergőtől kapom, aki a kérdésemre, hogy vajon mitől lesz szerintük igazi otthon egy lakásból, a következőképpen felel: „Azt hiszem, a benne lakóktól… Igen, biztosan a család teszi igazi otthonná a lakást!” n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
A hálóban elfér a dolgozósarok
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
Emlékképek
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
Színes játékok
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
Jól jön a varrás tudománya!
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
Az angyal is Dorka műve
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
A fa anyagát az egész család kedveli
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
Közös reggeli
Egy fővárosi lakás a harmónia jegyében
A kicsik birodalma

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Lakás vásárlása vagy felújítása esetén válaszd a Fundamentát
Megnézem
Bezárom
Otthon Bérelt lakásból igazi otthon – Nikinek sikerült!

Amikor valaki nem saját tulajdonú, hanem bérelt ingatlanban álmodja meg otthonát, gyakran nem is igazán szabja magára a tereket és a stílust. Niki viszont úgy döntött, valóban hozzá illő zugra vágyik, és Bíró Andrea lakberendező segítségével meg is valósította elképzelését.

Tipp Magad készítette dísz a karácsonyfára: aranyos csillagok sótésztából

Ne tévesszen meg, hogy ehhez a DIY projekthez sótésztára van szükség. Nem süteményt fogunk készítünk, hanem karácsonyi díszeket, amik akár kulcstartóként is megállják a helyüket.

Tipp Tedd fel úgy az égősort a karácsonyfára, ahogy csak a profik tudják

Lehet bármennyi dísz is egy karácsnyfán, igazán az égősortól lesz szép. Segítünk, hogy ezzel idén már ne legyen problémád.

Tipp Ezért ne dobd ki SOHA a citrusfélék héját

Semmiféleképpen se dobd ki a mandarin, a narancs és a citrom héját, mert sok élethelyzetben a segítségedre lehetnek. Mutatjuk is, hogyan.

Tipp Neked készítettem V. – Sikkes DIY dizájner kép a falra festés nélkül

Nem biztos, hogy a legcsillogóbb a legjobb, és nem csak vagyonokért lehet szívhez szóló ajándékot adni. Szóljon az idei karácsony a valódi törődésről! Ebben szeretnénk most segíteni. Az adventi időszakban sorra hozunk olyan ajándékötleteket, amit odahaza, minimális kiadással, de annál nagyon szeretettel mi magunk is életre kelthetünk. Neked készítettem – szeretettel.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin