Tippek és trükkök, hogy a lehető legtöbbet kihozhasd veteményeskertedből

Tippek és trükkök, hogy a lehető legtöbbet kihozhasd veteményeskertedből

Egy kis veteményeskert igazi kincs, hiszen ellátja a konyhát minden földi jóval, ráadásul figyelemelterelésnek sem utolsó. Ha még többet ki szeretnél belőle hozni, akkor mutatunk hozzá pár szuper trükköt.

Ötletládához ad!

Virágok a zöldségek között

Elsőre fura ötletnek tűnhet, hogy a dísznövények és a konyhai növények egy helyen legyenek, pedig számos előnye van, amivel sokat tudsz könnyíteni a saját feladataidon is. Már kinézet miatt is megéri, ugyanis a színes virágok nagyon jól tudnak mutatni a termő növények között – de ennél még hasznosabb az együttműködés. Olyan virágokat válassz, amik nagyjából egy időben fognak virágozni a a konyhakerti növényekkel, így sok méh lesz a kertben, ami jobb termést eredményez. Ráadásul vannak olyan virágfajták, amik a növények kártevőit távol tudják tartani, illetve vannak olyanok is, amik a talaj minőségét képesek javítani – ilyen például a kamilla.

Régiből új

A magok már eleve elég olcsó alternatívát kínálnak a bolti zöldségekkel szemben, azonban még ezen is lehet kicsit tovább feszíteni. Használd fel a régi zöldségeid arra, hogy azokból új növény lehessen. Salátát és hagymát például könnyen tudsz egy kis vízben csíráztatni, majd a magokat már vetheted is el a kertben.

Készíts öntözőrendszert, spórolj időt

Az öntözés az egyik legfontosabb teendő a kertben, különösen a nyári hőség kellős közepén. Ezzel együtt sok időt is visz el – azaz minden praktika, ami segít hatékonyabbá tenni az öntözést, sokat spórolhat neked. Készíts például régi palackokból és csövekből egy olyan öntözőrendszert, ami mindenhová el tudja juttatni a vizet miután megnyitottad a csapot. Lyukaszd ki a csöveket és palackokat, hogy szivárogjon belőlük a víz, majd fektesd az ágyások tövébe, és kösd össze őket, a végét pedig kösd rá a vízhálózatra (azaz a legközelebbi kerti csapra).

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Stílus Hangulatos fürdőszobára vágysz? Akkor ezt a 4 dolgot pakold el szem elől

Sokszor beszélünk arról, mivel és hogyan dekorálhatod a fürdőt, hogy szép és egyed legyen. Arról azonban kevés szó esik, mit ne tegyél oda. Épp ezért most ezeket vesszük sorra.

Tipp Gyűrődésmentes ágynemű vasalás nélkül – Nem álom többé!

Te is imádod frissen felhúzott ágynemű alatt álomra hajtani a fejed? Nincs is ezen semmi meglepő. Ahogy azon sem, ha az ágynemű vasalásáért már annyira nem rajongsz. Viszont az alábbi trükknek hála legalább ezt a fárasztó feladatot megspórolhatod.

Tipp A tökéletesre vasalt ruhák 5 titka

Nem vagy egyedül, ha számodra is a vasalás a legkevésbé kedves házimunka. Különösen, ha minden igyekezeted ellenére is maradnak gyűrődések a ruhákon. Íme néhány hasznos vasalási tipp, ami megkönnyítheti az életedet.

Tipp Mi a teendő, ha megjelennek a ruhamolyok a lakásban?

Ha az utóbbi időben ruhamolyokat fedeztél fel a ruháid között? Tény, hogy kellemetlenséget okozhatnak, de szerencsére vannak hatékony módszerek a kiirtásukra és elriasztásukra. Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes a molyokról, és arról, hogyan is lehet őket elűzni a szekrényből – és a lakásból.

Kert Ezeket a zöldségeket termesztheted az erkélyen magaságyásban

Nincs kerted, de nem szeretnél lemondani a saját termesztésű zöldségekről? Jó hír: a magaságyásoknak hála akár az erkélyen is tudsz zöldséget nevelni. Nézzük, mit.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin