Forrás: Getty

Az iskolakezdéssel egy időben – pontosabban pár héttel azt megelőzően – át kell rendeznünk gyermekünk szobáját, hiszen a reggeltől estig tartó játékot leváltja a tanulás és a leckeírás. Első körben ez egyet jelent a bevásárlással, hiszen egy iskolás gyerekszoba sok új bútort is megkövetel. Lássuk, hogy melyek a legfontosabbak.
Iskolás gyerekszoba – Így rendezzétek be
Asztal
Amennyiben eddig még nem volt asztala a gyerkőcünknek, akkor most bizonyára elérkezett ennek az ideje, hiszen szüksége lesz egy helyre, ahol kényelmesen meg tudja írni a leckét, el tudja rakni a könyveket, füzeteket és a munkaeszközeit. Olyan íróasztalt válasszunk, ami állítható magasságú, dönthető a lapja, elegendő tárolóhelyet biztosít, nincsenek éles sarkai és természetesen masszív.

Az sem mindegy, hogy a szobában hova helyezzük el az asztalt. Ha van rá lehetőség, akkor olyan helyet találjunk, ahol éri a természetes fény, hogy minél ritkábban kelljen gyermekünknek lámpafény mellett tanulnia. Ennek ellenére az íróasztal egyik legfontosabb tartozéka a világítás, aminek a feje jó esetben mozgatható, így könnyedén be tudjuk állítani az ideális szöget.

Szék
Az íróasztalon kívül természetesen egy széket is be kell szereznünk. A legideálisabb modelleknél külön van a háttámla és az ülőrész, így mindkettőt egymástól függetlenül tudjuk állítani. Ennek köszönhetően helyesen fog ülni a gyerkőc, és nem kell attól tartanunk, hogy a sok leckeírás megterheli a gerincét.

Tárolóhely
Egy rendezett gyerekszoba mindig nagyobbnak tűnik, továbbá nyugodt hatást kelt, aminek köszönhetően a tanulás is könnyebben megy benne. Ehhez azonban rengeteg tárolóhelyre van szükség. Egy iskolás gyerkőcnek rengeteg dolgot el kell tudnia pakolni: az iskolás cuccait, a ruháit, a játékait… Erre a célra ajtóval ellátott bútorokat válasszunk, melyek kilincseit könnyedén eléri a gyermekünk, így egyedül is el tud pakolni.

Ha a nyitott polcokat és szekrényeket részesítjük előnyben, akkor azokba, illetve azokra helyezzünk dobozokat vagy kosarakat, melyekbe pikk-pakk bele lehet tenni a cuccokat, így szintén el tudjuk tüntetni a rendetlenséget.
A multifunkciós bútorok beszerzése szintén jó döntés. Válasszunk például egy olyan ágyat, aminek az aljában van fiók, így abba is be tudjuk pakolni a játékokat vagy ruhákat.
Ágy
Az ilyen korú gyerekek sokszor igénylik már a nagyobb ágyat, így annak beszerzésére nincs is jobb időpont az iskolakezdésnél, hiszen utóbbival egy teljesen új életszakaszba lép a gyerkőcünk, illetve a szobája. A legpraktikusabb megoldást a galériaágyak jelentik, hiszen azok alatt van elegendő hely játszani vagy olvasni. Amennyiben elég magasan van az ágyrész és elegendő fény jut be alá, akkor még az íróasztalt is betehetjük az ágy alá.