Újabb káprázatos részletek a Balaton-parti elhagyott ház átalakulásáról

Emlékeztek még ennek a konyhának a történetére, melyben a költségcsökkentés jegyében csempefestéssel újították fel a falburkolatot?


Összehasonlítva egymással a felújíts előtt és után készült képeket, szinte nehéz is elhinni, hogy egy és ugyanazon főzőtérről van szó. Ahogy a belső tér megálmodója, Nóra mesélte nekünk, az ingatlanon sajnos építése óta nem végeztek állag megóvási munkákat, nagyon el volt hanyagolva minden tekintetben. A plafonokat sötét lambéria takarta, a falak piszkosak voltak, az ablakokon komor rács, és a szocializmusban olyan nagyon kedvelt mintás csempe a fürdőben és a konyhában. A konyhabútor szintén az akkori kor jellegzetes színével és formájával tette még komorabbá a helyiség hangulatát. Ebből kellett egy olyan igényes, letisztult és fiatalos nyaralót kihozni mely tükrözi a vízparti hangulatot, világos, megfelel a rövidtávú kiadás szabályainak, és minden korosztály talál benne valami vonzót.

“Már az első felmérés alkalmával nagy lehetőséget láttam az ingatlanban, hiszen alapjaiban egy jó elrendezésű házról volt szó. Szerencsére nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot megbízómmal, így gyorsan sikerült megtalálnunk azt a stílust, amit szeretett volna viszont látni.” Ennek az összhangnak a nyoma pedig tökéletesen tetten érhető az előtte-utána fotókon. Nézzétek és csodáljátok!

A felújítás előtti állapotok

Galéria / 53 kép

Megnézem a galériát

Fél év munkájának káprázatos eredménye

A hálószoba

Galéria / 21 kép

Megnézem a galériát

A konyha és a nappal-étkező

Galéria / 16 kép

Megnézem a galériát

A fürdőszoba

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

A kültér

Galéria / 8 kép

Megnézem a galériát

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.