Igazi csodalakás a XIV. kerületből! Nem csak megszépült, még meg is nőtt

Igazi csodalakás a XIV. kerületből! Nem csak megszépült, még meg is nőtt

Vasziljevics Erika és szakértő csapata sok lakást mentett már meg az utolsó utáni pillanatban. Ez alkalommal azonban nem “pusztán” felújítottak, még hozzá is toldottak a kiválasztott ingatlanhoz. És az a plusz 5,5 nm aranyat ér.

Ötletládához ad!

“Ez egy nagyon izgalmas projekt volt, mert folyamatosan változtak benne a lehetőségek. Egy 3 lakásos társasházban találtam az ingatlant. A ház első felében egy lakás volt, a hátsó felében pedig egy földszinti és egy emeleti lakás, melyeknek ugyanaz volt a tulaja. A lakás nem külön helyrajzi számon volt, hanem osztatlan közös tulajdon, így volt lehetőségem az árba belealkudni ezt meg azt.

Én a földszinti lakást vettem meg, és kértem hozzá egy részt a kertből, valamint egy külső tárolót is. A külső tárolót kívülről lezártam, belülről pedig megnyitottam, így hozzácsaptam a lakás hasznos alapterületéhez, ami 48 nm volt eredetileg, de így 5,5 nm-rel sikerült megnövelni.

Az eredeti alaprajz nagyon rossz volt. Rögtön egy minikonyhába léptünk be, amiből nyílt egy nagy fürdőszoba és egy pici szoba egy cserépkályhával. Valamint volt még egy hatalmas nappalija is.

A lakás eredeti állapota

Galéria / 14 kép

Megnézem a galériát

A felújítás folyamán a külső tárolóból lett a fürdőszoba, a hatalmas nappaliban kapott helyet a konyha és az étkező, a bejárati ajtó, a konyha és a fürdőszoba áthelyezésével sikerült még egy szobát kialakítani, mely egy nagy teraszajtót kapott a kert felé. A meglévő kis szobánál lévő cserépkályhát elbontottuk, helyére átraktuk a szoba bejáratát, így egy egész normális teret kaptunk, szintén nagy teraszajtóval a kert felé.

Közben a felső lakás is elkelt, és az ahhoz tartozó kertrész az én kertem mögött volt. Az új tulaj szeretett volna egy teraszt csinálni az enyém fölé, valamint arról egy lépcsőt, ami levezet a saját kertrészébe. Ezekért cserébe én plusz kertet kértem, így végül a 48 nm-es lakásból 53,5 nm-es lett, és még 85 nm saját kert is lett hozzá.”

IGAZI SZÉPSÉG LETT BELŐLE

Galéria / 26 kép

Megnézem a galériát

Ne maradj le a My Craft 2016 Kft. többi csodamunkájáról sem:

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Bezárom
Te is szívesen bemutatnád az otthonodat?
Akkor küldj nekünk e-mailt az otthonokesmegoldasok@marquardmedia.hu e-mail címre, amelyben pár mondat és sok szép kép kíséretében bemutatod, hol élsz. A legszebb lakásokat és házakat pedig mi is megmutatjuk weboldalunkon olvasóinknak!
Otthon Bérelt lakásból igazi otthon – Nikinek sikerült!

Amikor valaki nem saját tulajdonú, hanem bérelt ingatlanban álmodja meg otthonát, gyakran nem is igazán szabja magára a tereket és a stílust. Niki viszont úgy döntött, valóban hozzá illő zugra vágyik, és Bíró Andrea lakberendező segítségével meg is valósította elképzelését.

Tipp Magad készítette dísz a karácsonyfára: aranyos csillagok sótésztából

Ne tévesszen meg, hogy ehhez a DIY projekthez sótésztára van szükség. Nem süteményt fogunk készítünk, hanem karácsonyi díszeket, amik akár kulcstartóként is megállják a helyüket.

Tipp Tedd fel úgy az égősort a karácsonyfára, ahogy csak a profik tudják

Lehet bármennyi dísz is egy karácsnyfán, igazán az égősortól lesz szép. Segítünk, hogy ezzel idén már ne legyen problémád.

Tipp Ezért ne dobd ki SOHA a citrusfélék héját

Semmiféleképpen se dobd ki a mandarin, a narancs és a citrom héját, mert sok élethelyzetben a segítségedre lehetnek. Mutatjuk is, hogyan.

Tipp Neked készítettem V. – Sikkes DIY dizájner kép a falra festés nélkül

Nem biztos, hogy a legcsillogóbb a legjobb, és nem csak vagyonokért lehet szívhez szóló ajándékot adni. Szóljon az idei karácsony a valódi törődésről! Ebben szeretnénk most segíteni. Az adventi időszakban sorra hozunk olyan ajándékötleteket, amit odahaza, minimális kiadással, de annál nagyon szeretettel mi magunk is életre kelthetünk. Neked készítettem – szeretettel.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin