Egy 90 éves kádár-kocka, amely új külsőt és beépített akváriumot is kapott

“A ház kb. 90 éves. Pontosan nem tudjuk, mert a hölgy, aki közel 80 éves volt, mikor megvásároltuk tőle a házat, nem emlékezett. Azt azonban tudjuk, hogy egy régi parasztház helyére épült, a boltíves mészkőből faragott pincét megtartották. Mi újra betonoztuk, és ki is használjuk.

ILYEN VOLT A HÁZ EREDETILEG

Galéria / 6 kép

Megnézem a galériát

A ház maga elég romos állapotban volt. Voltak beázások meg repedések a falakon. Mikor megvettük, készítettem egy alaprajzot, amely szerint átépítjük. Nagy könnyebbség volt, hogy az apósom kőműves, és már több éve vele dolgozom. Szóval sok mindent tanultam tőle és a kollégáimtól. Így már nagyon sok mindent meg tudtam csinálni magam is a házon, amihez nem kellett külön szakembert fogadni. Ennek hála a munkadíjakon sokat spóroltunk. Összességében a tető cseréjén, illetve a víz- és villanyszerelésen kívül mindent mi csináltunk meg, apósommal és három kollégámmal. 

AZ ÚJ ALAPRAJZ

Egy 90 éves kádár-kocka, amely új külsőt és beépített akváriumot is kapott

A ház belsejét három hónap alatt teljesen felújítottuk. Sürgetett is az idő, mert úton volt a második gyerek.

A MUNKÁLATOK

Galéria / 15 kép

Megnézem a galériát

A főfalakon kívül mindent átalakítottunk benne. A bontás után csak a főfalak maradtak, majd a terv szerint kibontásra kerültek az ajtók és az ablakok. És mivel a háznak nem sok köze volt a derékszöghöz meg a párhuzamoshoz, költséghatékony módon gipszkarton előtétfalat és álmennyezetet kapott mindenütt. Az előtétfalat és a mennyezetet kőzetgyapottal szigeteltük. Valamint az egész ház be lett burkolva hőtükörfóliával is. És miután megkapta a külső 10 cm-es nikecel szigetelést is, a havi fűtés számlánk 14.000 Ft körül mozog. A belső szigetelésnek egy hátránya van, hogy bepenészedhet. Ezt kiküszöbölve központi szellőztető rendszert szereltünk be, ami szépen el is vezeti a felesleges párát a házból, és friss levegőt biztosít számunkra.

A ház minden színe a feleségem ízlését tükrözi, a dizájn viszont az enyémet – szerencsénkre a kettő remekül kiegészíti egymást. Nekem a nappali a kedvenc helyiségem a mennyezet dizájnja és a falba beépített akvárium miatt.”

ILYEN CSODASZÉP LETT

Galéria / 18 kép

Megnézem a galériát

Ezekről a sikertörténetekről se maradj le:

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.