Forrás: Getty

#vegyélhazait – Gyertyák minden mennyiségben

Amorac.andles

Rác Zsanett vagyok, az Amorac.andles megálmodója. Tavaly decemberben kezdtem el gyertyakészítéssel foglalkozni. Eleinte csak ismerősöknek készítettem ajándékokat, de annyira magával ragadott ez a tevékenység, hogy márciusban elindítottam a saját vállalkozásomat is. Egyszerűen imádom, ahogy az illatok, a színek és az alkotás folyamata teljesen kikapcsol. Mindig is közel álltak hozzám a kézműves tevékenységek, és a gyertyakészítésben megtaláltam azt, amiben igazán ki tudom fejezni a kreativitásomat.

Célom, hogy minél több emberhez eljussanak a termékeim, ezért többféle tematikában is alkotok: készítek könyvekhez kapcsolódó gyertyákat, forma gyertyákat, illatviaszokat  akár virágbox vagy csokor formájában is. A legnagyobb kedvenceim azonban a desszert gyertyák, mert ezekben élhetem ki leginkább a fantáziámat, és minden darab igazi, egyedi kis csoda lesz.

Social csatornáim:

Galéria / 5 kép

Megnézem a galériát

DCandles

Szívvel-lélekkel készült vegán gyertyák és dekorok

Már 4 éve készítem kézzel öntött, 100%-ban növényi alapú szójagyertyáimat – mindegyiket egy csipet szeretettel és természetes eleganciával. Célom, hogy alkotásaimmal meghitt, nyugodt hangulatot vigyek otthonodba, miközben a fenntarthatóság és az etikus szemlélet is központban marad. Ajándéknak vagy saját örömre – a DCandles gyertyái mindig különleges pillanatokat teremtenek.

🕯️ További alkotások: dcandles.hu

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát

Bebo szappan

Meretei Diána vagyok, három gyermek édesanyja, óvónéni, komplex mozgásterápia fejlesztő, babaúszás oktató, a Bebo szappan megálmodója és tulajdonosa. Mindig is szerettem alkotni. Az alkotás számomra nem csupán kézműves tevékenység, hanem lélekből fakadó varázslat. A pillanat, amikor a kezeim között formát ölt valami új, megfoghatatlan örömet ad – ez az, amiben igazán kiteljesedhetek. Varázslatos szójagyertyáim és illatos szappanvirágaim mind egy-egy apró történetet mesélnek el. Saját kezűleg készítem, színezem és illatosítom őket – minden darab egyedi és megismételhetetlen, akárcsak az az érzés, amit közvetíteni szeretnék velük.

Az ősz számomra a megérkezés évszaka. Amikor a levegő már hűvösebben simogat, de a napfény még aranyra festi a délutánokat. Amikor a kert lassan elcsendesedik, a levelek puhán hullanak, és minden illatban ott van valami megnyugtató: a föld, a fűszerek, a tűz melege. Ez az idő, amikor egy kicsit lelassulhatok. Amikor a forró tea mellől figyelem, ahogy a természet búcsút int a nyárnak, és magába fordul. Az ősz emlékeztet rá, hogy a változás nem mindig veszteség. Egy halk ígéret arra, hogy minden ciklusban ott rejlik az újrakezdés. A gyertyák és virágok így nem csupán dekorációk: lelket melengető hangulatot, békét és harmóniát hoznak otthonodba. Hiszem, hogy az apró részletek adják meg a varázslatot, és minden illat, minden szín a szeretetről mesél. Ha tetszenek a munkáim várom a megkeresésed, hogy együtt varázsoljunk szépséget és fényt a mindennapokba!

Elérhetőségeim:

Galéria / 20 kép

Megnézem a galériát

Solavita Candles

Már gyermekként is szerettem kreatívkodni, és ez felnőttkoromra sem változott. Számomra a kézműveskedés egyenlő a rohanó mindennapokban a lelassulással, a kreatív energiák megélésével. Több, mint 10 éve foglalkozom gyermekekkel, így a kreatívkodás szerencsére a munkám része is mára. 

A Solavita Candles azért fontos számomra, mert ebben a vállalkozásban nemcsak egy újabb alkotás jön létre, amit én megcsodálhatok, hanem másoknak is örömet tudok vele okozni!

A Solavita Candles a természet szeretetéből és tiszteletéből, az illatok iránti rajongásból és az otthon melegének vágyából született. Minden gyertya és illatviasz kézzel készül, gondos odafigyeléssel, 100%-ban természetes anyagokból, hogy harmóniát, meghittséget és egy kis nyugalmat hozzon a mindennapokba. Hiszem, hogy a legapróbb fény és illat is képes otthonná varázsolni egy teret!

Csatornám:

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.