Végre! Itt a válasz az egyik legégetőbb mosógéppel kapcsolatos kérdésünkre

Végre! Itt a válasz az egyik legégetőbb mosógéppel kapcsolatos kérdésünkre

Miután végzett a mosógép, és kiteregettük a tiszta ruhákat, sokan azzal fejezik be ezt a feladatsort, hogy becsukják a mosógép ajtaját. Míg egyesek úgy vélik, hogy ez hiba, hiszen a nedvesség hatására büdös lesz a gép, addig mások esküsznek erre a módszerre. Egy szakértőnek köszönhetően azonban végre pontot tehetünk ennek a kérdésnek a végére.

Ötletládához ad!

Nyitva vagy csukva? – Ez itt a kérdés!

Te melyik táborhoz tartozol: azokhoz, akik mindig nyitva hagyják a mosógép ajtaját, vagy azokhoz, akik nyomban becsukják az ajtót, miután az utolsó nedves ruhadarabot is kipakolták belőle? Egy szakértő utánajárt ennek a kérdésnek, és a válasza teljesen egyértelmű: minden esetben hagyjuk nyitva az ajtót. Teljesen mindegy, hogy felül- vagy elöltöltős a gépünk, mindig maradjon nyitva az ajtaja. Sőt mi több, a szakember azt is javasolja, hogy a mosószeres fiókot is ajánlott kihúzni.

Miután erre az égető kérdésre megkaptuk a választ, most biztosan mindannyiunkban felmerült a következő, miszerint meddig kell egyáltalán nyitva hagyni. A szakértő javaslata szerint akár folyamatosan nyitva lehet hagyni, de csak akkor, ha nem zavaró.

Ennek oka, hogy a baktériumok könnyen elszaporodnak a nedves környezetben, ha viszont nyitva hagyjuk a mosógép ajtaját, akkor ki tud száradni, aminek hatására jelentősen lelassul ez a folyamat. Ezért kell a nedves ruhákat is mielőbb kipakolni a gépből, és kiteregetni, vagy szárítóba tenni.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció 5+1 tanács, ha fenntartható otthont szeretnél

Környezettudatos, zöld, fenntartható – rokon értelmű szavak ezek, melyek egyre inkább a mindennapjaink részévé válnak. Ezért is fontos, hogy otthonainkban is minél inkább érvényre jussanak. De mit is tehetsz azért, hogy élettered valóban fenntartható legyen? Alábbi tippjeink segítenek ebben.

Promóció Egyszerre szépít és varázsol köréd különleges illatot – Tudod mi az?

Manapság már nem elég, ha valami egy dologban jó. Többet akarunk! Legyen hasznunkra duplán. Például legyen szép és hasznos egyszerre.

Tipp 5 dekoráció, mely hangulatossá varázsolja az otthonodat ősszel

Az őszi hónapokra barátságosabbá és hangulatosabbá szeretnénk varázsolni az lakásunkat? Ebben az esetben szerezzük be az alábbiakat, és tökéletes lesz a végeredmény!

Tipp Fekete ruhát mosni frissen főzött kávéval? – Próbáld csak ki!

Rengeteg olyan természetes anyag létezik, mellyel kiválthatjuk a vegyszereket. Az egyik ilyen a kávé, pontosabban a kávézacc – ezt sokan ismerik. A frissen főzött kávé hasonló erejét azonban kevesebben. Lássuk, milyen hatással van ez a finom főzet a fekete ruháinkra!

Tipp Leetted a kedvenc felsőd? Ezzel a 4 meglepő, de hatásos eltávolító módszerrel tüntesd el a foltot

A reggeli kapkodás közepette leetted a kedvenc felsőd, esetleg a gyerek megint egy nagy folttal a pólóján ért haza? Mielőtt pánikba esnél, nézz körül! Lehet, hogy egy kis borotvahabbal, egy szelet kenyérrel vagy egy kis vodkával meg tudod oldani a problémát.

Stílus Ez az 5 elem elengedhetetlen, ha a művészek kedvenc dizájnját választanád

Szeretnél te is felpattanni a bohém trendvonatra? Tetszenek az otthonos, egyedi, élettel teli enteriőrök? Ezek az elemek segítenek elhozni a művészi hangulatot otthonodba!

Tipp Zseniális trükk: így találhatod meg a legapróbb üvegszilánkokat

Összetört egy pohár? Ilyenkor az egész padló tele lesz kisebb-nagyobb szilánkokkal, melyeket rendkívül nehéz megtalálni. Természetesen egy seprűt is előszedhetünk, de gyakran még azzal sem sikerül mindegyiket összeszedni. Épp ezért hoztunk most egy olyan trükköt, aminek köszönhetően az összeset össze fogjuk tudni szedni.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin