Ott a pont! 7 vidám és egyszerű ötlet arra, hogyan dekorálhatod pöttyökkel a falakat

Ott a pont! 7 vidám és egyszerű ötlet arra, hogyan dekorálhatod pöttyökkel a falakat

Bemutatjuk az egyszínűre festett falak és a mintás tapéták közötti tökéletes átmenetet.

Ötletládához ad!

Pontos dekoráció

Ez pedig a pöttyözés. A kedves, vidám és színes telt karikák adta mintázatok ugyanis már a falakon is hódítanak. A legkevésbé sem egyhangúak – mint a festett falak -, de – a tapétával ellentétben – egy pár darab is elég belőlük, hogy meghatározzák egy helyiség egészének atmoszféráját. Az pedig hatalmas tévedés, hogy csak a legkisebbek szobájában szabad pöttyökkel díszíteni a nagy felületeket. Az idősebbek éppúgy megtalálhatják bennük azt a forma-, szín- és hangulatvilágot, ami a személyiségükhöz, a jellemükhöz vagy az önkifejezésükhöz passzol. Mert a méretes pontokat nem szabad csak úgy felszórni a falakra. Azok mögött kell, hogy legyen egy koncepció, amitől izgalmassá és érdekessé válnak. 

Pontokba szedve

Vegyük hát sorra, milyen formában érdemes elrendezned a pöttyöket a falakon!

Ponthullás az égből

Pozicionálhatod őket az egyik sarokban, fentről lefelé haladva csökkentve a sűrűségüket. Olyan hatást kelthetsz ezzel, mintha a mennyezetről esnének le a színes pontok.

Konfettiben úszva

Színezheted őket a szivárvány minden színére, itt-ott átfedésben egymással.

Egyszerű és visszafogott

A pöttyök méretét kisebbre véve, és a fekete-fehér egyszerűségére alapozva kifejezetten elegáns összhatást kaphatsz.

Elnagyolva

Ha kifejezetten rajongsz a pöttyökért, bátran mutasd ezt meg! Vedd nagyobbra azok méretét, és játssz a formákkal a telt és az üres karikákat váltogatva egymással!

Magasan a legjobb

A pöttyök nem csak a falakon mutatnak jól, de a mennyezetet is feldobják. Ha szeretsz az ágyon elterülni, vagy háton fekve olvasni, ezt a megoldást PONT neked találták ki.

Elbeszélő módban

Ha az eddigieknél kreatívabb formát keresel, adj feladatot a pöttyöknek! Legyenek például levelek egy fán!

Személyre szabva

Vagy egyszerűen formálj velük bármit, ami a személyiségedből ered. Játssz a színekkel és a vonalakkal, hogy a végső alakzat – még ha nonfiguratív is – kellemes legyen a lelkednek és a szemednek egyaránt.

Íme néhány inspiráló kép

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció 4 hasznos kiegészítő, ami egy sportos otthonban nélkülözhetetlen

Az ízig-vérig sportos emberek élete ízig-vérig sportos otthont kíván. Kezdjük ott, hogy a felszerelésnek kell tároló, a bemelegítéshez és a nyújtáshoz pedig elegendő hely. No, meg persze néhány hasznos kiegészítő is jól jön, hogy a lelkesedés és a lendület töretlen maradhasson. Ez utóbbiakat gyűjtöttük össze alább.

Promóció Okosan bánnál az energiával? Adunk hozzá 4 tuti tippet

Az energia nagy kincs, és nem olcsó mulatság. Nincs hát más választásunk, muszáj okosan bánni vele. Mutatjuk is, hogyan.

Stílus Lehet, hogy neked nem való a kék a lakberendezésbe? Íme, 5 árulkodó jel

A kéket a lakberendezés örök kedvencének tartják, hiszen rengeteg fajta időtálló megoldást lehet ezzel a színnel megvalósítani. Azonban nem mindenki egyforma, így megeshet, hogy hozzád vagy a te lakásodhoz egyáltalán nem passzol. Ne érezd emiatt rosszul magad, csupán ismerd fel időben, nehogy megutáld az otthonod.

Tipp Állandóan hideg van a lakásban? Ez a 4 leggyakoribb ok

Egy hideg lakás nem csak kellemetlen és bosszantó, de hosszútávon még káros is az ingatlanra nézve. Épp ezért annyira fontos, hogy mielőbb kiderítsd, mi okozza ezt a problémát.

Otthon Vízparti hangulatot idéző panellakás a Balaton fővárosában

Ezúttal Keszthely egy lakótelepére utazunk. Egy panelházba, azon belül is egy panellakásba, ami nem sokkal ezelőtt még a 80-as évek klasszikus hangulatát viselte magán. Mára azonban egy letisztult, modern lakásbelső – Olaszországból származó izgalmas részletekkel. Krisztina, a büszke tulajdonos vezet minket körbe.

Otthon Kint és bent is zöldben – Egy gellérthegyi villa titkai

Judit élete álma volt egy villalakás. Amikor a Gellérthegy déli lejtőjén épült régi társasházban megtalálta a neki megfelelő otthont, alkalmat kapott arra is, hogy másik álmát valóra váltsa, és a többi lakóval együtt varázslatos kertet hozzon létre.

Tipp Mosókonyha kialakításán gondolkozol? 6 eset, amikor NEM éri meg rászánnod a helyet és a pénzt

Egyre többen döntenek a mosókonyha kialakítása mellett, mert számos előnye van. Például a mosó- és szárítógép nem foglalja a helyet a fürdőszobában, vagy egy helyen tárolhatjuk az összes takarítóeszközt és tisztítószert. Néhány esetben azonban kifejezetten nem éri meg a kialakítása. Mutatjuk is, mikor érdemes elengedni a mosókonyha gondolatát:

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin