Forrás: Getty

Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek – Ezek a legfontosabb információk

Ahhoz, hogy egy lakáshitel megkapja a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek minősítését, számos kritériumnak kell megfelelnie. Cikkünkből kiderül, hogy pontosan melyek ezek az elvárások, továbbá annak is utánajártunk, hogy milyen célt szolgálnak ezek a lakáshitelek.

A Magyar Nemzeti Bank célja ezzel a védjeggyel az volt, hogy olyan lakáscélú kölcsönök közül válogathassanak az érdeklődők, melyeknek áttekinthető a feltételrendszere, széles körben elérhetőek és közérthetőek, ezeken kívül pedig még az ügyintézés is gyorsabb a hagyományos hitelekhez képest. Mivel ezeket a típusú kölcsönöket össze lehet hasonítani, könnyedén kiszámítható, hogy milyen feltételekkel kell kalkulálniuk a hitelt felvenni készülőknek. Bármely pénzintézet pályázhat a hiteltermékeivel erre a minősítésre, így a különböző hitellehetőségek rendkívül változatosak. Ennek ellenére természetesen közös jellemzőik is vannak, továbbá számos elvárásnak kell megfelelniük.

Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek

Hitelcél

Egy ilyen hitelnek mindig azt a célt kell szolgálnia, hogy a kérelmező a kölcsön segítségével ingatlanhoz jusson. Fontos tudni, hogy ezeket a minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket csak abban az esetben lehet igényelni, ha Magyarország területén szeretnénk házat építeni vagy vásárolni, illetve akkor, ha egy másik lakáscélú hitelt szeretnénk kiváltani.

Futamidő

Egy ilyen típusú hitelnek a futamideje nem haladhatja meg a 30 évet. Ezen kívül azt is meghatározzák, hogy amennyiben az igénylő a futamidő lejárata előtt betölti a hetvenedik életévét, akkor a kölcsönt adó pénzintézet kérheti egy olyan személy bevonását is, aki a futamidő lejáratakor még nem lesz 70 éves.

Törlesztés

Mivel ezek a típusú hitelek forintalapúak, nem kell tartani az árfolyamkockázattól. Továbbá fontos megjegyezni, hogy ezeknél a kölcsönöknél csak olyan törlesztés engedélyezett, amelynél egyenlőek a havi törlesztőrészletek. A kamatperiódus hossza szintén meg van határozva: 5, 10, 15 év lehet, de akár az is megvalósítható, hogy a futamidő lejártáig fix legyen a kamat.

Hitelfelvétel

A minősített fogyasztóbarát lakáshitelek esetén a hitelfelvétel menete is egyszerűbb, ezáltal gyorsabb is. Utóbbi annak is köszönhető, hogy a hitelbírálati idő és a folyósítás ideje is rövidebb a hagyományos hitelekéhez képest. Előbbi az értékbecsléstől számított maximum 15 munkanap, míg a kölcsön folyósítása a feltétek teljesítésétől számított 2 munkanap alatt teljesül.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.