Még mindig kicsi a lakásod? Íme, 5 tipp, amellyel „megnyújthatod”

Még mindig kicsi a lakásod? Íme, 5 tipp, amellyel „megnyújthatod”

Kicsi az otthonod, és úgy érzed nincs hely semminek? Szeretnéd tágasabbá varázsolni, hogy kényelmesen elférj? Segítünk!

Ötletládához ad!

Ha kis helyen laksz, akkor nagy kihívás, hogy minden beférjen a lakásba, amire csak szükség lehet. Ennél csak az a nagyobb, hogy minden, ami befér, az jól nézzen ki, és ne foglaljon el túl nagy helyet az amúgy is apró élettérből. Ebben a cikkben bemutatunk néhány praktikát annak érdekében, hogy a kis lakásból is a legtöbbet lehessen kihozni.

1. Kör alakú étkezőasztal

A kisebb, kör alakú asztalok nem csak a kertben, illetve a filmekben mutatnak jól, hanem a kis étkezőkben is. Sokkal kevesebb helyet foglalnak, mint a nagy, derékszögű változataik, viszont szinte ugyanannyi helyet biztosítanak az étkezéshez.

Még mindig kicsi a lakásod? Íme, 5 tipp, amellyel „megnyújthatod”

2. Tolóajtók

A lakásban a szekrények mellett általában az ajtók azok, amik a legnagyobb helyet foglalják el, ráadásul feleslegesen. Szereljünk fel tolóajtókat, hiszen egyszerűen félre lehet őket csúsztatni a falban, vagy a fal síkjában, amivel rengeteg helyet lehet spórolni.

3. Szereljük fel a TV-t a falra

Nagyon egyszerű és egyértelmű lehet, de mégis egy nagyon fontos dolog a TV falra történő szerelése. Az erre kitalált bútorok ráadásul sok tárolót is adnak, viszont a padlón nem lesz semmi, ami elvenné az értékes helyet.

Még mindig kicsi a lakásod? Íme, 5 tipp, amellyel „megnyújthatod”

4. Tükrök, tükrök, tükrök minden mennyiségben

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos szerepük van a tükröknek egy tér tágításában. Sokkal fényesebb, tágasabb lesz tőlük a szoba, ami egy alapból kicsi lakásban nagyon fontos tényező. Lehetnek ezek falra szerelt tükrök, álló tükrök a padlón, esetleg a bútorba épített darabok, a végeredmény mindig egy világosabb, tágasabb szoba lesz.

Még mindig kicsi a lakásod? Íme, 5 tipp, amellyel „megnyújthatod”

5. Nagyobb (de kevesebb) bútordarabok

Elsőre furcsa lehet, hogy a kis helyből egy nagy bútor miért csinálna nagyobbat, de ha kevesebb is van belőlük, akkor az már kicsit érthetőbb. Egy nagy ágy és egy nagy asztal sokkal kevesebb telítettséget képez, mint sok kis darab. Ne toljuk fel a falra sem ezeket a nagy darabokat, mert a mellettük kimaradt hely segít még nagyobbá tenni a szobát.

Még mindig kicsi a lakásod? Íme, 5 tipp, amellyel „megnyújthatod”

Képek: Getty

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Friss Apróságok, melyektől még kuckósabb lesz az otthonod

Az ősz mindig a lecsendesedésről, befelé fordulásról szól. Egyre csillapodik a nyári nyüzsi és egyre több időt töltesz a lakás falai között, épp ezért kifejezetten fontos, hogy meleg hangulatot árasszon minden szoba.

Kert 4 télálló kaspós növény, amit nem kell bevinnünk a melegbe

Íme, 4 szuper növény, mely jól bírja a tél megpróbáltatásait.

Tipp Túl sok a rezsid? 4 berendezési tárgy, mely segít csökkenteni

Túl magas a rezsid, és szívesen spórolnál? Mit szólnál, ha azt mondanánk, apró beruházásokkal is érezhetően csökkentheted? Segítünk, hogy láss hozzá.

Tipp Így ápold a parkettádat, ha szeretnéd sokáig jó állapotban tudni

Szeretnéd a legtöbbet kihozni a parkettádból minimális munkával? Az alábbi cikk segít ebben!

Tipp Így szárítsd a nedves ruhákat a lakásban

Hűvösebb időben már inkább a lakásban teregetjük ki a frissen mosott ruhákat, hiszen ott előbb megszáradnak. Ezzel kapcsolatban azonban felmerül a kérdés, hogy ezt hogyan kell helyesen csinálni. Ehhez adunk most pár tippet.

Stílus Fürdőszoba a padláson? Képeink bizonyítják, hogy egyáltalán nem rossz ötlet

A padlástér beépítésén érdemes elgondolkozni, sőt mit több, hagyjuk szárnyalni a fantáziánkat! Mit szólnánk ahhoz, ha egy különleges fürdőszobával lepnénk meg magunkat? Az alábbi képek láttán már csak erre fogunk vágyni.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin