Kutyaszőr a mosógépben? Ezzel a 4 trükkel megszabadulhatsz tőle

Kutyaszőr a mosógépben? Ezzel a 4 trükkel megszabadulhatsz tőle

A kutyatulajdonosok már biztosan hozzászoktak ahhoz a tényhez, hogy állandóan szőrös a ruhájuk. A mosógép azonban más, hiszen abban nem szeretnének találkozni a kis kedvencünk szőrével. Az alábbi 4 tippnek hála azonban nem is kell.

Ötletládához ad!

1. Teniszlabda

Ez elsőre furcsának tűnhet, pedig a teniszlabdák csodákra képesek a mosógép dobjában. Tegyünk két labdát a szőrös ruhákkal együtt a gépbe (a labdákat előtte külön mossunk ki). Mosás közben a teniszlabdákra ragad a szőr, melyekről könnyedén le tudjuk később szedni.

2. Hajcsavarók

Ez a trükk hajcsavarókkal szintén működik, hiszen ezekre nem csak az emberi haj, hanem az állati szőr is tökéletesen rátapad. Ezeket szintén csak hozzá kell dobni a szennyeshez, és már indulhat is a mosás.

3. Régi harisnyazokni

Harisnyát valószínűleg minden háztartásban találunk. Ahelyett, hogy kidobnánk a már kiszakadt, felfutott darabokat, inkább használjuk fel őket erre a célra. Ehhez csak csomózzuk össze őket, majd a szennyessel együtt dobjuk be a dobba. Az állatszőr bele fog ragadni a harisnya anyagába. A mosás végeztével pedig egyszerűen kidobhatjuk őket.

4. Szárító

Amennyiben van szárítógépünk, akkor a szőrös szennyest ebben is előkezelhetjük, hiszen a hideg program során lejönnek a szőrök a ruhákról, így már szőrmentesen tudjuk betenni a mosógépbe. Ezt a trükköt azonban soha ne alkalmazzuk egy olyan gépben, mely mosó- és szárító egyben, ugyanis a szőr ezeknél a lefolyótartályban maradnak, ahol eltömítheti azt.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Tipp Légkondicionálás a lehető legkisebb költségből – Zsebbarát tippek hűvös lakáshoz

Nyakunkon az év legmelegebb időszaka, így lassan biztosan be kell kapcsolni a klímát. Persze sokan a fogyasztása miatt félnek használni. Nekik mutatunk pár megoldást, amivel a légkondicionáló áramhasználata alacsony marad.

Tipp Toll paplan tisztítása házilag – Frissítsd fel az ágyad ezzel a pár lépéssel

Azt mindenki tudja, hogy az ágyneműt és a huzatokat viszonylag gyakran kell tisztítani – de a „töltetről’, azaz a párnákról és a paplanokról már kevesebb szó esik. Pedig azokra is ráfér a karbantartás. Mutatjuk, hogyan zajlik a toll paplan tisztítása házilag.

Tipp Indukciós főzőlap tisztítása – Így működik!

Egyre több lakásban találkozhatunk indukciós főzőlappal, ugyanis sok előnye van. Az egyik sarkalatos pontja azonban a takarítás, ami több odafigyelést igényel. Mutatjuk, hogyan zajlik egy indukciós főzőlap tisztítása.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin