Forrás: Getty

Karcos lett az üveg? Ezekkel a házi praktikákkal eltüntetheted

Az üvegfelületeken keletkező karcok nagyon bosszantóak, hiszen elrondítják az adott bútort, és sok esetben le is kell cserélnünk a sérült darabot. Ennek azonban vége, ugyanis az alábbi tippeknek hála, el tudjuk tüntetni a karcokat, így megmentve a szemétteleptől a bútort.

Házi praktikák

Az alábbiakban megosztunk pár szuper házi praktikát, melyekkel el tudjuk távolítani a karcokat. Mielőtt azonban nekiesnénk a munkának, először alaposan le kell mosnunk tiszta vízzel és egy puha pamutronggyal az adott felületet.

#1 – Víz és szódabikarbóna

Készítsünk egy evőkanál szódabikarbónából és egy evőkanál vízből egy kenhető pasztát. Tegyünk keveset belőle egy puha pamutrongyra, majd körkörös mozdulatokkal töröljünk át a karcokon. Ezt követően langyos vízzel mossuk át az üvegfelületet, majd töröljük szárazra.

#2 – Átlátszó körömlakk

Amennyiben elszórtan van pár kisebb karc az üvegfelületen, akkor azokat egy átlátszó körömlakkal is el tudjuk tüntetni. Ennél a trükknél mindössze arra kell figyelnünk, hogy ne használjunk túl sok körömlakkot. Amennyiben egy kevés mellé megy, akkor azt egy körömlakklemosóban áztatott fültisztító pálcikával el tudjuk tüntetni.

#3 – Szemcsés fogkrém

Ha szemcsés a fogkrém, akkor kihasználhatjuk annak csiszoló hatását. Ehhez tegyünk egy kevés fogkrémet egy pamutrongyra, majd dörzsöljük át vele a karcot. Ezután langyos vízzel mossuk le a fogkrémet, majd töröljük szárazra, illetve polírozzuk fel a felületet.

#4 – Fagyanta

Ha egy mélyebb karcokról van szó, akkor a fagyanta jelentheti a megoldást! Ehhez alaposan olvassuk át a készítmény használati utasításait, hogy a megfelelő módon alkalmazzuk az adott felületen. A fagyanta színétől nem kell visszariadnunk, száradás után átlátszóvá válik, így nem lesz látható az üvegfelületen.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.