1. Szánjunk rá helyet
Nem szívesen áldozzuk fel otthonunk értékes tárolóhelyeit az ágyneműkre, pedig nagyon megéri. Ez nem azt jelenti, hogy emiatt kötelező a boltba rohanni ágyneműtartó szekrényért, dolgozhatunk a meglévő lehetőségeinkkel is. Nem muszáj egy helyen tárolni az összes ágyneműt és törölközőt, az egyik szekrény egyik fiókjában lehetnek a párnák, a másik szekrény polcán pedig a takaróhuzatok vagy fürdőlepedők. A lényeg, hogy legyen elegendő helyünk a megfelelő tároláshoz.
2. Kategorizáljunk
A rendhez szükség van egy rendszerre, amit mindig tiszteletben is tartunk mind a pakolás, mind a keresés során. Hozzunk létre különböző kategóriákat, mint például gyerek törölközők, vendég ágyneműk vagy téli huzatok. Ezek alapján pakoljuk az ágyneműket és törölközőket a tárolókba.
3. Szerezzünk be tárolókat
Néhány tárolókosár teljesen megváltoztathatja az ágyneműtartó rendezettségét, szerencsére pozitív irányba. Szerezzünk be pár kosarat vagy fiókelválasztót, ami elhatárolja egymástól a különböző kategóriákat.
4. Keressünk alternatív megoldásokat
Mindannyian ismerjük azt a rém idegesítő érzést, amikor ki szeretnénk venni egy törölközőt a kupac legaljáról, és leborul az egész torony, ezért kezdhetjük újra a hajtogatást. A hagyományos hajtogatási módszer helyett keressünk alternatív megoldásokat. Például tekerjük össze henger alakba a törölközőket, és ezeket dobjuk a kosárba. Így az alsó darabot is kivehetjük anélkül, hogy minden összedőlne.
5. Vegyünk egyen darabokat
A rendezett ágyneműtartó miatt nem szükség azonnal lecserélni a teljes készletet, és egyen darabokat beszerezni. Azonban hosszútávon, amikor új ágyneműt és törölközőket veszünk, érdemes ugyanazt a márkát ugyanolyan típusban beszerezni, hogy minél könnyebb legyen a rendszerezés.