Dolgok, melyeket túl gyakran takarítasz a ház körül – Bizony, van ilyen is

Dolgok, melyeket túl gyakran takarítasz a ház körül – Bizony, van ilyen is

Az új év beköszöntével biztosan sokan fogadkoztunk, hogy az új esztendőben majd mennyivel ügyesebben fogunk takarítani, többet fogunk vele foglalkozni. De ezzel is csak mértékkel! Mert bizony létezik olyan is, hogy valamit túl gyakran takarítunk vagy tisztítunk. Lássuk is, hogy mik lehetnek ezek.

Ötletládához ad!

Ruhák

Bizony, az első a listán a túlzott ruhamosás. Ha a legtöbb szabadidőd arra megy el, hogy a ruháid mosod, akkor valószínűleg túl gyakran csinálod. Ha nincs olyan munkaköröd, ami miatt minden nap koszos lesz az öltözéked, akkor az olyan dolgok kivételével, melyek közvetlen érintkeznek a testtel (például a fehérnemű), nem kell mindent egy használat után kimosni.

Mosogatógép előtti áztatás

Ha minden étkezés után a használt edényeket, tányérokat és evőeszközöket beáztatod, esetleg átmosod, mielőtt a gépbe teszed, felesleges munkát végzel, ráadásul a mosogatógép hatásfoka is csökkenhet. Ez azért lehet, mivel a tabletták úgy lettek kitalálva, hogy az ételre, foltokra ragadjanak, majd úgy tisztítsanak. Ha nincs olyan felület, amire rá tudnak tapadni, akkor megesik, hogy nem megfelelően tisztítják meg az edényeket.

Télikabátok

A legtöbb olyan kabát, amit kifejezetten a téli hidegekre szabtak, kibírja az egész telet maximum 1-2 mosással. Ha megfelelően fel van akasztva minden használat után, és van ideje megszáradni, kiszellőzni, bőven elég neki ennyi.

Párnák

Nyilvánvaló, hogy az ágyneműt, párnahuzatot és lepedőt illik hetente kimosni, de magát a huzatban lévő párnát elég minden 3-6 havonta kitisztítani. Amikor a huzatot mossuk, kicsit szellőztessük és rázzuk ki a párnát, így friss marad tisztítás nélkül is.

Sütő

A sütő kitakarítása nem kell, hogy minden héten ott legyen a listán. Ha a foltokat, kifolyt ételeket rögtön használat után eltávolítjuk, akkor a sütőt elég évente 2-3 alkalommal kitisztítani. Azonban ügyeljünk arra, hogy ez a tisztítás ne egy nagy ünnep előtt történjen, hanem mindig csak utána.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Promóció Wellness termékek Európa szívéből

A Wellis Magyarország Zrt. hidromasszázs medencék gyártásával, valamint szaniter termékek és szaunák forgalmazásával foglalkozó, magyar tulajdonban lévő nagyvállalat.

Promóció 5 tipp a vízkő okozta károk ellen

Ha figyelmesek vagyunk, a vízkő már néhány zuhanyzás után feltűnhet a falon. Ha kevésbé, akkor legkésőbb a mosógép meghibásodása, a vízforraló kifehéredett alja elkerülhetetlenné teszi, hogy foglalkozzunk a problémával. De a legjobban akkor járunk, ha már azelőtt lépünk, hogy a gondok elárasztanak minket. Hoztunk 5 tippet, amellyel sikeresen vehetjük fel a harcot a vízkő ellen.

Promóció Aromaterápiával a kellemes, nyugodt otthoni atmoszféráért

Kedveled a hangulatos, otthonos érzetet teremtő dolgokat? Akkor bizonyára gondolkoztál már aromalámpa beszerzésén, vagy már van is egy az otthonodban.

Tipp Így tisztítsd ki alaposan a sütőt – Mutatjuk, milyen gyakran és hogyan csináld

A sütő alaposan kitakarítása sok előnnyel jár, például csökkenti az ételszagot sütéskor, javítja a sütő hatékonyságát, és rendszeres alapos tisztítás mellett sokkal tovább marad jóállapotú a sütő. Lássuk hát, milyen gyakran és hogyan fogjunk neki az alapos tisztításnak.

Tipp Rovarok a lakásban – Ezek csábítják otthonodba őket

Rovarok a lakásban – ne lepődjünk meg azon, ha ellepnek minket a legyek és szúnyogok, ha az alábbiak valamelyikével magunk csalogatjuk oda őket.

Tipp Hajópadló a fürdőszobába? Nem ördögtől való ötlet!

Hajópadlót szeretnél a fürdőszobába? Egyáltalán nem lehetetlenség. Van azonban néhány szempont, amit muszáj szem előtt tartanod, mielőtt belevágsz. Mutatjuk a legfontosabb információkat.

Tipp Futónövények a házfalra – Valóban káros, vagy csak városi legenda?

Futónövények a házfalra – sokan hangoztatják, hogy nem jó ötlet, hiszen a zöldek gyökerükkel károsíthatják a fal felületét. Azonban ez nem feltétlenül igaz, az újabb felmérések szerint egy növénnyel borított falnak sokkal több előnye, mint hátránya van. Nézzük is, hogy melyek ezek.

Felújítás A profik sem csinálják jobban – Egy filmbe illő terasz igaz története

Sokan vágyódunk egzotikus országokba és paradicsomi helyekre, melyek a béke, a nyugalom és a kényelem legfelsőbb szintjeivel kecsegtetnek. Pedig nem is biztos, hogy olyan messze kell utaznunk ezért. A most következő történet legalábbis azt bizonyítja, hogy jó tervezéssel, szépérzékkel és kellő ügyességgel akár az udvaron is megteremthetjük magunknak a saját kis oázisunkat.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin