Ablak nélküli fürdő: ezeket a szellőztetési hibákat kerüld!

Ablak nélküli fürdő: ezeket a szellőztetési hibákat kerüld!

A fürdőszobában rendkívül fontos a rendszeres szellőztetés, ellenkező esetben penész alakulhat ki ott, ami nem csak esztétikai, hanem egészségügyi problémákat is vonhat maga után. Egy ablak nélküli fürdő esetén erre kifejezetten kell figyelni. Elhoztuk az 5 legsúlyosabb hibát, amit mindenáron kerüljünk el.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

Hiba 1 – Nem szellőztetünk minden nap

Miután minden nap használjuk a fürdőt, azaz tusolunk vagy fürdünk benne, rendszeresen keletkezik pára, aminek minél előbb távoznia kell a helyiségből, ellenkező esetben penész keletkezhet. Egy ablak nélküli fürdő esetében ennek kifejezetten nagy jelentősége van! Épp ezért fokozottan figyeljünk arra, hogy mindig hagyjuk nyitva az ajtót, hogy a pára azon keresztül tudjon távozni, a lakásban pedig nyissunk ki több ablakot, hogy ott se ragadjon meg a nedves levegő.

Hiba 2 – Azonnali szellőztetés mellőzése

Szintén rendkívül fontos, hogy ne várjunk sokáig a szellőztetéssel, ugyanis akkor lehűl a nedves levegő, majd kondenzálódik, a víz pedig a csempén, a fugán és a bútorokon csapódik le, ettől pedig jelentősen megnő a penészedés kockázata. Tehát: fürdés vagy tusolás után, azonnal nyissuk ki az ajtót!

Hiba 3 – Kereszthuzat mellőzése

Azzal, hogy kinyitjuk a fürdőszoba ajtaját még nem végeztünk a szellőztetéssel, hiszen ezzel a lépéssel mindössze a lakásba jut ki a nedves levegő. Annak érdekében, hogy ott se okozzon penészedést, mindenképp nyissunk ki legalább 2 ablakot, így kereszthuzat keletkezik, aminek köszönhetően az otthonunk minden szegletéből távozni tud a pára.

Hiba 4 – Manuális szellőztetés késői bekapcsolása

Az ablak nélküli fürdőszobákban a legtöbb esetben van beépített szellőztetés. Amennyiben a mi fürdőnk is rendelkezik ilyennel, akkor azt sose felejtsük el időben, azaz még fürdés vagy tusolás előtt, bekapcsolni, így nem csak azután kezd el dolgozni a gép a pára felszámolásán, hanem már fürdés közben is. Természetesen miután végeztünk, akkor se kapcsoljuk le azonnal, hanem nyugodtan hagyjuk picit tovább működni.

Hiba 5 – A bútorok rossz elhelyezése

A bútoroknak is meg kell találnunk a megfelelő helyüket, ami egy ablak nélküli fürdő esetén még fontosabb, ugyanis figyelnünk kell arra, hogy – amennyiben lehetséges – azokat ne a külső falra helyezzük. Ezen kívül mindig hagyjunk rést a bútorok és a fal között, így egy ronggyal le/fel tudjuk törölni az esetlegesen lecsapódott vizet. A legjobb, ha a belső falakra tesszük a bútorokat, ugyanis a külső falakon előbb csapódik le a víz, aminek következtében penész alakulhat ki. Ha mégis vizes lesz a fal, akkor azt mindenképp itassuk fel egy ronggyal, illetve töröljük le.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin