Forrás: getty

A savanyú uborka leve egy igazi csodaszer – Erre az 5 dologra használhatod

Gaz ellen

Kinőtt a gaz a kertben? Ebben az esetben ne valamilyen méreghez nyúljunk, számos házi praktika és természetes szer létezik, mely hasonlóan hatékony. Ilyen az uborka leve is, ami szintén képes eltüntetni a gazt. Ehhez töltsük a vizet egy szórófejes flakonba, aminek segítségével fújjuk be az érintett területet. Az uborkavízben található ecetnek és sónak köszönhetően búcsút inthetünk a gaznak.

Trágya

Míg az uborkavízzel egyes növényekben kárt tudunk tenni, addig másokkal nagyon jót tehetünk, ugyanis egyes virágok a savanyú földet szeretik, amelynek köszönhetően akár gyorsabban is nőhetnek. Ide tartozik például a liliom, a csillagfürt és a kankalin. Utóbbiak földjére nyugodtan öntsük néha a savanyú uborka levét.

Vízforraló vízkőtelenítése

Egy vízköves vízforralót a legtöbben ecettel szokták megtisztítani, pedig az uborkalé is tökéletesen megfelel erre a célra. Először szűrjük le, majd egyszerűen öntsük bele a vízforralóba és hagyjuk hatni. Ezt a trükköt más vízköves eszközök esetén is alkalmazhatjuk.

Réz tisztítása

A rézből készült tárgyak egy idő után elszíneződnek, és már nem olyan szépek, mint újkorukban. Szerencsére ebben az esetben is segítségünkre lesz az uborkavíz, aminek a használatával pikk-pakk ismét szép csillogóak lesznek ezek. Miután benedvesítettük az eszközöket, rövid ideig hagyjuk hatni az uborkavizet, majd alaposan mossuk le.

Tartósítás

A savanyú uborka vizének a célja, hogy ízesítse és tartósítsa ezt az ízletes savanyúságot. Az uborkavíz ezen jótékony hatását pedig más élelmiszerek esetén is kihasználhatjuk, ha például hagymát, foghagymát vagy főtt tojást szeretnénk elrakni. Ennek a trükknek köszönhetően tovább állnak el ezek az élelmiszerek.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.