A 8 legfontosabb hely az otthonodban, amit minden nap érdemes rendbe tenned

A 8 legfontosabb hely az otthonodban, amit minden nap érdemes rendbe tenned

Néha te is érzed úgy, hogy folyamatos őrület vesz körül, és szeretnéd, hogy egy kicsit rendezettebb legyen az életed? Szerintünk ehhez az első lépés az, hogy a saját környezetedet egy kicsit gatyába rázod, nap, mint nap. Minimális napi erőbefektetéssel rendet tehetsz magad körül, elkerülve azt, hogy egyszer csak úgy érezd, hogy elönt a kosz és a szemét. Mutatunk pár érzékeny pontot, ahol napi pár perc odafigyeléssel megelőzheted a mordori állapotok kialakulását.

Ötletládához ad!

1. Konyhai munkafelület

Ha tiszta, funkcionális és barátságos konyhát szeretnél, fontos, hogy naponta rendben tartsd a konyhai munkafelületeket. Mivel a konyha a ház csakrája, ez lesz az a hely, ahol az olvasatlan levelek, a háztartási lim-lomok, újságok és cetlik felhalmozódnak a tömegvonzás szabályai alapján. Tartsuk meg a mindennapi rituálét, és hagyjunk rendet magunk után. Jobb lesz így hazaérkezni, és nekiállni a vacsinak.

2. Mosogatótálca

Ugye nem kell ecsetelnünk, hogy mekkora kockázatot jelent, ha mindenféle ételmaradékot, kiöblítetlen műanyagokat hagyunk a mosogatótálcán? Ha hosszabb időre ott felejtjük, a kellemetlen szagok mellé mikroszkopikus lakótársakat is kaphatunk. Egy rendezetlen konyha tudja rombolni a komfortérzetet, ezért szánjunk rá naponta pár percet – ne csak a főzések alkalmával.

3. Előszoba

Ha hazaérünk, mi az első dolgunk? Ledobjuk a táskánkat és lerúgjuk a cipőnket. Ami jellemzően ott is marad másnapig. Ha nagy a család és sok a cipő, bizony könnyen eszkalálódik a probléma, előzzük ezt meg egy gyors rendrakással.

4. Az asztal és munkaállomás

Akárhol is dolgozol, a munkád előfeltétele a tiszta és rendezett környezet. Miután abbahagytad az aznapi munkádat, keríts sort arra, hogy pár perc alatt a helyükre tedd a dolgokat. Nem azt mondjuk, hogy holnaptól a clean desk policy szerint működj, de meg fogod köszönni a tegnapi önmagadnak, hogy másnapra nem káoszt hagytál magad után.

A 8 legfontosabb hely az otthonodban, amit minden nap érdemes rendbe tenned
Forrás: Getty

5. A ruhahegység

Ugye ismerős az az érzés, amikor hazaérsz és leveszed az aznapi öltözetet, és úgy gondolod, hogy – mivel az még nem tartozik a szennyes kategóriába – a legjobb helyen a kanapén vagy a fotelben van? Ez az, ami idővel valóságos ruhaheggyé alakulhat, ahogy a napok telnek és múlnak. Különös ismertetőjele a ruhahegynek, hogy hajlamos a vándorlásra: ha szükség van a kanapéra, akkor átteszi a székhelyét az ágyra, majd vice versa. Nem egyszerűbb elejét venni ennek? Gyors összehajtás, majd be a szekrénybe. Nem több, mint 2 perc.

6. Pénztárca

Ugye a te pénztárcád is tele van mindenféle papírdarabbal, értelmetlenül őrizgetett blokkokkal, több hónapja lejárt BKV bérlettel vagy a Bridget Jones babát vár többéves mozijegyével? Ebben a kupiban hogy fogod megtalálni, amit épp keresel? Ezen felül legtöbbünk magával cipeli az összes igazolványát, törzsvásárlói bérletét és egyéb kártyáit. Csak a legszükségesebb igazolványokat hord magaddal, a hűségkártyáknak meg tölts le egy alkalmazást, amivel beszkennelve bármikor tudod azokat használni. Nem csak könnyebb lesz a pénztárcád, de több hely is lesz benne a sok pénznek. (A készpénz tartásáról egyébként szintén szokjunk le, rengeteg elektronikus fizetési megoldás létezik már.)

7. Kézitáska

Jó, hogy ha az ember minden helyzetre felkészül, és a táskájában van bármire megoldás, de ne essünk túlzásba. Nézzük át, hogy mi az, amit valóban érdemes magunkkal hurcolni naphosszat, és mi az, amire nincs szükség. Utóbbit tegyük ki.

8. Autó

Van az a közkeletű vélekedés, hogy a férfiak két dolgot tartanak jobban rendben a nőkhöz képest: az egyik a számítógépük asztala, a másik az autójuk. Ezt a sztereotip véleményt nem osztjuk, de – valljuk be – előfordul, hogy a kávés pohár és a műanyag flakon jó pár napig a kocsit díszítik. Ha kiszállunk, nem egyszerűbb ezt kidobni, és egy szemétmentes autóba visszaülni? Na ugye.

A 8 legfontosabb hely az otthonodban, amit minden nap érdemes rendbe tenned
Forrás:Europress

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin