Forrás: Getty

7 dolog, amit jobb minél előbb eltávolítani a konyhából

A konyha nemcsak az otthon szíve, hanem az egyik legtöbbet használt helyiség is, ami kiszolgálja az egész családot. Éppen ezért nagyon hamar felfordulás és rendetlenség alakulhat ki benne. Bár funkcionális helyiség, ez nem azt jelenti, hogy a kacatoknak át kell venniük az uralmat felette. Ezért ha úgy érzed, a te konyhádban is kezd eluralkodni a káosz, készíts egy gyors leltárt, és szabadulj meg a felesleges dolgoktól. Segítünk felmérni, mire van szükséged és mire nincs. Tekintsd át ehhez az alábbi, 7 pontos listánkat.

1. Repedt bögrék és töredezett üvegek

A régi sérült bögrék és poharak egyrészt nem szépek, másrészt a használatuk komoly veszélyt rejt. A forró italoktól ugyanis továbbrepedhetnek, és akár szét is pattanhatnak, miközben iszol belőlük, megsértve ezzel a szádat. Ha ajándékba kapott pohárról vagy a kedvenc gyermekkori bögrédről van szó, azt inkább egy vitrinben tárold.

2. Régiségek, amiket emléknek tartogatsz

A rég nem használt konyhai eszközöket, a nagymamától örökölt porcelánokat és a kopott lábasokat jobb száműzni a konyhából. Nem kell kidobni őket, ha emlékek fűznek hozzájuk, de inkább a kamrában vagy más olyan helyen tárold ezeket, ahol nincsenek útban. A konyhaszekrényekbe csak az ép, napi használatú edényeket helyezd, amelyek a főzéshez, előkészítéshez, terítéshez szükségesek. Nézd át a szekrényeidet, és meglátod: rengeteg helyet nyersz, ha a régiségeket kipakolod.

3. Fedő nélküli műanyag ételtartók

A „jó lesz ez még valamire” típusú ételtároló dobozok felhalmozása igazi csapást mér a konyhára. Az össze nem illő műanyag fedőktől és dobozoktól gyakran hemzsegnek a szekrények, akárcsak az elszíneződött, sérült, kopott daraboktól, melyek már nem használhatóak rendesen. Pont elég, ha néhány jól zárható műanyag dobozt megtartasz, a többitől pedig mielőbb megszabadulsz. Hogy ne vegyék át az uralmat a konyhád felett, havonta vizsgáld felül a mennyiségüket.

4. Sérült serpenyők és tapadásmentes edények

A tapadásmentes edényeket és serpenyőket gyakran úgynevezett „örök vegyi anyagokkal”, vagyis perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagokkal (PFAS) vonják be, amelyek káros hatásairól már sokat hallhattál. Előfordulhat, hogy a szintetikus vegyi anyagok főzés közben az élelmiszerekbe szivárognak, és különféle egészségügyi problémák kockázatának teszik ki a felhasználókat, ezért a szakértők inkább a kerámia vagy öntöttvas edények használatát javasolják. Ám ha nem is minden edényt cserélsz le, azoktól a tapadásmentes edényektől, melyek bevonata karcos, repedezett vagy sérült, érdemes mielőbb megszabadulni.

5. Konzervek, amiket soha nem bontasz ki

A kamra tele van olyan tartós árukkal, amelyeket „majd valamihez felhasználom” alapon tettél oda, ám hónapok vagy akár évek óta csak egyik polcról a másikra pakolod őket. A lejárt szavatosságú élelmiszerektől egyértelműen meg kell szabadulni. Ezért pedig érdemes havonta átnézni, frissíteni a kamra tartalmát. De mi van azokkal az ételekkel, amelyek ugyan még távoli lejáratúak, de a családból senki nem szereti őket? Lehet, hogy véletlenül mellényúltál a vásárláskor, vagy ajándékba kaptad ezeket, ám ha nálatok garantáltan nem fog elfogyni, akkor inkább adományozd rászorulóknak ezeket az ételeket.

6. Karcos vagy sérült vágódeszkák

A sérül, vagy karcos vágódeszkák repedéseiből, nehezen lehet eltávolítani a maradékokat. A szennyeződések, baktériumok (például a nyers húsokból) könnyen megtelepedhetnek ezekben a mélyedésekben, és más élelmiszerekre kerülve egészségügyi problémákat okozhatnak. Nem beszélve arról, hogy a sérült műanyag vágódeszkákról rengeteg mikroműanyag is kerülhet az ételekbe. Éppen ezért érdemes a vágódeszkákat időről időre lecserélni.

7 dolog, amit jobb minél előbb eltávolítani a konyhából
Forrás: Getty

7. Régóta tárolt fűszerek

A szárított gyógynövények és fűszerek hatása sem tart örökké. Előfordulhat, hogy megvettél egy ritka őrleményt arany áron, és csak egy fél kávéskanálnyi kellett belőle egy receptbe, ám ha utána évekig a kamrában állt, akkor valószínűleg már elveszítette az ízét és a hatását. Ha kinyitsz egy fűszertartó üveget, és nem érzed az erős illatot, vagy kóstoláskor a jellegzetes ízt, akkor azt az őrleményt már kár az ételedbe szórnod. Vizsgáld felül rendszeresen a fűszerpolcodat, és szabadulj meg a feleslegesen tárolt ízesítőktől – ezzel is rengeteg helyet nyerhetsz.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.