Forrás: Europress

3 hiba, amit sokan elkövetnek a konyha berendezésénél

1. Túl sok zárható szekrény

A szekrények legnagyobb előnye, hogy a tartalmuk rejtve marad, így bármekkora rendetlenség lehet bennük, hiszen egyszerűen becsukjuk az ajtókat, és máris megoldódott a probléma. Tény, hogy ez nagy előny, azonban, ha túl sok ilyen szekrényünk van, akkor sokkal kisebbnek tűnik a konyhánk.

A legegyszerűbb megoldás erre, ha egy-két szekrény helyett inkább nyitott polcokat szerelünk fel, melyek mélységet adnak a helyiségnek. Lényeges azonban, hogy ezeken a polcokon mindig rendet kell tartanunk, és nem pakolhatjuk tele mindennel, hiszen akkor kaotikus hatást fognak sugallani.

2. Kevés konnektor

Amennyiben nincs elegendő konnektor, akkor elosztókra és hosszabbítókra lesz szükségünk. Ezeket azonban nem igazán lehet szépen elhelyezni vagy elrejteni, ami sokat ronthat konyhánk megjelenésén.

Erre a problémára szintén akkor lehet könnyen megoldást találni, ha még csak tervezzük a konyhánk kialakítását. Általánosságban elmondható, hogy egy főzőtérben legalább 10 konnektorra van szükség.

3. Kevés fény

Egy mennyezeti lámpa és a szagelszívó fénye biztos, hogy nem elegendő egy konyhában, hiszen fontos, hogy a munkaterület rendesen meg legyen világítva.

Ezt a problémát szerencsére könnyen lehet orvosolni, hiszen a falra rögzített szekrények aljára lámpákat lehet szerelni. Ha pedig konnektor hiányban szenvedünk, akkor sem kell kétségbeesnünk, hiszen már számos olyan fényforrást lehet kapni, melyek akár újratölthető elemekkel is működnek.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.