Forrás: Getty
1. A rendszerezés fontosabb, mint a selejtezés
Jó rendszerezési és tárolási séma mellett a lomtalanítás is egészen mást jelent. Ha ugyanis mindennek megvan a maga helye, s ehhez megfelelő tárolóalkalmatosságok állnak rendelkezésre, eleve jobban átlátod, hogy mik vannak otthon, tehát csökken a felesleges beszerzések kockázata. Ha úgy érzed, hogy zavaróan sok lom vagy apróság vesz körül, talán érdemes az egész lakás tárolási lehetőségeit átgondolnod.
2. Önmagában egy külön projekt
Ha a tavaszi, őszi vagy ünnepek előtti nagytakarítás részeként értelmezed a lomtalanítást és a selejtezést, akkor rendkívüli módon megnehezítheted a saját dolgod: ez ugyanis önmagában is olyan feladat, hogy nem feltétlenül érdemes közben más háztartási teendőkkel foglalkoznod. Különösen akkor, ha a ruhákat és a lábbeliket is szeretnéd átválogatni, amiknek esetleg új gazdát keresel – akár eladás, akár adományozás útján.
3. Rendszeresen érdemes csinálni
A legtöbb embernél amolyan fellángolásszerű a lomtalanítás és a selejtezés: egyszer csak eljön az a pont, amikor úgy érzik, hogy „most vagy soha”, és egy nagy levegővétel kíséretében belevágnak. Igen ám, de a rendezett otthon kulcsa a tárgyak rendszeres átválogatása. Éppen ezért érdemes legalább havi rendszerességgel sort keríteni a lakás gyors átnézésére, hogy mi az, amire esetleg már nincs szükséged.
4. Az „1 éves szabály”
Az 1 éves szabály azt jelenti, hogy a rend megőrzésének nagyágyúi szerint mindentől érdemes megszabadulnod, amit az elmúlt 1 évben nem vettél elő. Persze, ezt nehéz azokra a tárgyakra vonatkoztatni, amihez valamilyen emlék fűződik, ám arra is figyelj, hogy ne legyen túl sok belőlük – hacsak nem szeretnél egy múzeumban élni.
5. Nem csak arról szól, hogy megszabadulj dolgoktól
A lomtalanításnak és a selejtezésnek sokkal mélyebb jelentése is van: nemcsak fizikailag segít rendezetté tenni az otthonodat, de egy felesleges dolgoktól mentes térben sokkal könnyebben és szabadabban tudsz koncentrálni, pihenni, vagy akár csak a szeretteid társaságában lenni.