Kis erkély berendezése – Így láss hozzá az alapoktól a dekorációig

Kis erkély berendezése – Így láss hozzá az alapoktól a dekorációig

A kis erkély berendezése nem könnyű feladat, hiszen a kevés hely miatt kétszer is meg kell gondolnunk, hogy mit hova teszünk. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen küldetés volna, vagy hogy ne lehetne a kis erkély is praktikus és mutatós. Hoztunk néhány tuti tippet hozzá.

Ötletládához ad!

Kis erkély berendezése az alapoktól:

  1. Tervezés: Minden helyiség kialakításakor fontos, kis erkély berendezése esetén viszont elengedhetetlen, hogy meghatározzuk az erkély fő célját. Mivel kevés a hely, csak az erkély céljának megfelelő bútorokat szerezzük be. Ha csak reggelizni használjuk az erkélyt, kár túl sok tárolót vagy növénykaspót beszerezni ide. Ha csak teregetünk kint, akkor pedig teljesen mellőzhetjük a bútorokat.
  2. Bútorok: Az összecsukható bútorok a kicsi helyiségek megmenői. Mindenképp multifunkcionális, könnyen mozgatható és összecsukható székeket és asztalt szerezz be, hogy elférj az erkélyen. Mivel kicsi helyen takarítani is nehéz, könnyítsd meg a saját életedet, és válassz egyszerűen tisztítható elemeket.
  3. Burkolat: A profik szerint kis erkélyre kicsi burkolatot kell tenni. Mind csempéből, mind járólapból olyat válassz, ami a hagyományos lapoknál kisebbek, mert ez sokkal jobban mutat. Itt is fontos, hogy könnyen tisztítható darabokra szavazz, hiszen kevés lesz a hely csempét mosni.
  4. Árnyékolás: Csak olyan árnyékolót válassz, amit úgy össze lehet csukni, hogy szinte semennyi helyet ne foglaljon. Ernyő helyett okosabb beruházni redőnyre, rolóra vagy függönyre.

Kis erkély dekorálása

  1. Textíliák: Még mindig sokan ódzkodnak tőle, pedig nagyon is való szőnyeg az erkélyre. Loggiákba akár benti szőnyeget is kitehetünk, amit viharok előtt csak gyors összehajtunk. A maximális kényelem érdekében ne feledkezzünk meg a párnákról és plédekről sem, amit a kiülőre teszünk.
  2. Növények: Egyik erkély sem az igazi növények nélkül. Ha van beépített balkonládánk, akkor használjuk ki minél jobban, ültessük tele színes virágokkal. Ha pedig nincs balkonláda, akkor érdemes fali virágtartó polcot beszerezni. A polc inkább magas legyen, mint nagy mélységű, mert így jóval kevesebb helyet foglal. A polc helyett kipróbálhatunk alternatív megoldásokat – például fali papucstartóba is ültetünk virágokat, vagy lelógathatjuk őket a plafonról.
  • Faldekor: A kicsi helyiségek dekorálásának legfontosabb alapszabálya a vertikális dekoráció. Azaz falra szerelhető elemeket válasszunk nagyméretű vázák, puffok vagy szobrok helyett. A faldekorációt tekintve rengeteg megoldás van: lambéria, színes falfesték, makramé, „növényfal”, képek vagy falióra. Manapság nagyon trendi műfüvet tenni a falra dekorációként, erkélyre pedig pláne szuper ötlet, hiszen természetközeli hatást kelt.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Lakóingatlan felújítása esetén válaszd a Fundamentát.
Megnézem
Bezárom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin